Egyesítette erőit a Matrix Games és a Slitherine Strategies

2010. május 09.
2.0311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Alaposan járatosnak kell lenni a videojátékok területén, ha valaki azt szeretné, hogy a Matrix Games és a Slitherine Strategies nevek bírjanak számára mögöttes tartalommal.

Két olyan kis kiadóról van ugyanis szó, amelyeket csak a "beavatottak" ismernek, hiszen komolyabb reklámok nélkül teszik dolgokat, és szolgálják ki közönségüket. Az általuk kiadott termékek elsősorban a stratégiák és különféle háborús játékok közül kerülnek ki, közös bennük, hogy szinte kivétel nélkül a budget kategóriát célozzák meg, visszafogott látványvilággal operálnak, és egy átlag játékosnak fogalma sincs a létezésükről.

A két cég már október óta folytat tárgyalásokat az egyesülésről, és most értek el odáig, hogy ezek eredményre is vezettek. Az újonnan létrejövő stúdió egyelőre nem rendelkezik névvel, széles portfólióval annál inkább, hiszen nagyjából 150 produktum jogait birtokolja, és ez a szám a következő 12 hónapban szépen emelkedik majd, ugyanis nem kevesebb, mint 25 játék piacra dobását tervezik. Szimpatikus húzás, hogy az összeolvadást nem kísérik elbocsátások, a jelenlegi álláspont szerint az eddigi dolgozók mindegyike megtarthatja állását. Pontos pénzügyi részletek nem kerültek nyilvánosságra, a közeljövőben ez talán változhat. Gyümölcsöző kapcsolatot és sikeres programokat kívánunk az új kiadónak.

(A kép a Matrix Games által (is) kiadott UFO: Extraterrestrialsból van kiragadva.)
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja