Egyes források szerint biztosan fejlesztés alatt áll a GRID 2

2012. július 05.
1.7861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár a Codemasters a múltban már szóba hozta nem egyszer a valamikori Race Driver: GRID folytatását, sem a fejlesztési munkálatokról, sem egyéb információkról nem hallottunk azóta sem vele kapcsolatban.

A mai napon azonban felütötte a fejét a világhálón egy pletyka, amit a brit hivatalos Xbox magazin hozott nyilvánosságra, akik szerint a GRID fejlesztőcsapata egy kis kitérőt követően a közelmúltban ismét visszatért a folytatás fejlesztési munkálataihoz.

A felmerült szóbeszédek szerint a korábban a GRID első részét összerakó csapat a múltban a F1-sorozaton dolgozott, éppen ezért a srácok még jelenleg is nagyon elfoglaltak a szeptemberben érkező F1 2012-vel, de amint befejezik annak munkálatait, biztosan hallani fogunk valamit a GRID 2-ről is.

Ezt állítják legalábbis a fenti források munkatársai! Az első GRID egyébiránt még 2008-ban jelent meg PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, mint a TOCA Race Driver franchise egyik mellékszála, fogadtatása pedig kezdő címhez képest igencsak kellemes volt.
10 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
mikor fog megjeleni a grid 2
Ezt megmondani jelenleg egy csöppet nehéz lenne. mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 14 napja

mikor fog megjeleni a grid 2

válasz erre

Braddock

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Nekem nagyon adta az első része és remélem hogy tényleg less 2.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Shade írta:
Ja, én összekevertem a Dirt-el, még a neve is tökre hasonlít (számomra tökugyanaz) de maga a játék is hasonlít, a HUD is egy az egyben a Dirt-re emlékeztet, vagy ez másolt a Dirtről, vagy fordítva, az tuti.
Egy motor hajtja őket. mosolygó smiley

válasz erre

Shade

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

marco írta:
Nem jött pedigmosolygó smiley
Ja, én összekevertem a Dirt-el, még a neve is tökre hasonlít (számomra tökugyanaz) de maga a játék is hasonlít, a HUD is egy az egyben a Dirt-re emlékeztet, vagy ez másolt a Dirtről, vagy fordítva, az tuti.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Nekem se volt gondom az irányítással, sőt kifejezetten tetszett, bár csak miután megszoktam. mosolygó smiley Szóval én várom nagyon a 2. részt.

válasz erre

marco

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Shade írta:
Őőőő, levagyok maradva? Én kajak azt hittem már a 3. része is kijött meglepett smiley
Nem jött pedigmosolygó smiley

válasz erre

Shade

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Őőőő, levagyok maradva? Én kajak azt hittem már a 3. része is kijött meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Konzolon nekem nem volt irányíthatatlan mondjuk. De gyönyörű game volt az biztos.mosolygó smiley

válasz erre

qarton

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Az első rész irányíthatatlan volt...Viszont szép.

Ennél inkább legyen fordítva, és akkor békében leszünk.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja