Egyes források szerint 2011 tavaszán érkezhet a PlayStation Phone

2010. december 29.
2.1461
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb pletykák láttak napvilágot a minap a Sony által állítólag már évek óta fejlesztett PlayStation telefonnal kapcsolatban, amelynek bejelentését már idén decemberben is vártuk, de csak nem akart befutni a megerősítés, és jelenleg sajnos úgy tűnik, hogy a japánok továbbra sem szeretnék lerántani a leplet a készülékről, annak ellenére sem, hogy legfrissebb információink szerint nem kizárt, hogy már 2011 tavaszán a boltok polcaira kerülhet a PSPhone.

A játékra kiélezett okostelefonról a legújabb pletykát az Asahi Shimbun című japán lap közölte le, akik meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írták meg a hírt, amely szerint első körben Európában és Amerikában jelenhetne meg a készülék, amin Google Android operációs rendszer futna, és érintőképernyővel is rendelkezne.

Hogy mindebből mi az igazság, az reméljük hamarosan kiderül, de ha előbb nem is, akkor tavasszal mindenképpen.
14 hozzászólás

Shade

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

marco írta:
Helyes gondolat!mosolygó smiley
Csak a játékok lesz rá nagy baj...vagy pc-s játékok vagy psp2-es...wtf smiley a kettőt nem lehet mer úgy drága lenne.

válasz erre

marco

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

Shade írta:
Annyit sem ér meg, akkor már psp2-re gyűjtök...röhögő smiley
Helyes gondolat!mosolygó smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

marco írta:
Nem annyi már. 65 körül van most nagyjából. És már 2.1-es android fut rajta - jó sokáig kellett várni rá...wtf smiley
Annyit sem ér meg, akkor már psp2-re gyűjtök...röhögő smiley

válasz erre

marco

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

Shade írta:
Xperia X10 Mini pro? Olyan kell nekem is. Csakhát 95ezret szerintem egy telefon sem ér meg.
Nem annyi már. 65 körül van most nagyjából. És már 2.1-es android fut rajta - jó sokáig kellett várni rá...wtf smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

marco írta:
Akkor neked nem túl nagyok az igényeid egy okostelefonnal szemben. Ami nem baj természetesen. Azonban az Android még valóban butuska. Nekem is volt nem egy Androidos telefonom, jelenleg is van egy Xperia X10 Mini pro-m és hááááááát... Kell még fejlődnie a dolognak...

Az hogy a legjobban fogyó készülékek közt van, nem véletlen, ez a hype jelenség. Aki csillivillizni akar, annak jó, aki telefonálni, vagy mint én, munkaeszközként használni, annak nem.

Hogy a témához is hozzászóljak... A Sony Ericsson éppencsak betette a lábát az Android piacra és a leglassabban portoló márka jelenleg. Ez nem baj, de nem hiszem, hogy egy PSP telefonnak Androidon kellene futnia. Egyszerűen nem méltó egyelőre, hogy egy PlayStation logót viseljen. Ráadásul akkor már köze nincs az eredeti PSP fikcióhoz.

A videók meg képek, amiket linketltek valóban egy ébredező koncepciótelefonnak tűnnek, de egy komoly oldal nem jelentheti ki, hogy igen, ez a psp telefon, hiszen ahogy Maniac is írta, semmilyen hivatalos információt nem kaptunk még a Sonytól.

Így akár egy kupac kutyakakit is kitehetünk, nagyjából ugyanannyi az értéke, mint ezeknek.
Xperia X10 Mini pro? Olyan kell nekem is. Csakhát 95ezret szerintem egy telefon sem ér meg.

válasz erre

marco

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
Ahhoz képest, hogy "****", Európában a második legjobban fogyó operációs rendszer (telefonpiacot tekintve) az Android. Én is tulajdonosa vagyok egy Androidos telefonnak és teljes mértékben meg vagyok vele elégedve.

http://www.youtube.com/watch?v=O6cxaVRs60w&feature=player_embedded#!
Nekem elég élethűnek tűnik. Ha meg valahogy mégsem igaz akkor elég profin megcsinálta a figura hogy olyan legyen bár nemtom...

válasz erre

Maniac

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

Hogy rendet tegyek itt, a PSPhone csak egy fikció egyelőre, semmi hivatalos nincs, így senki sem tudhatja biztosan miképpen fog kinézni. Akár így is, ahogyan ezen a képen van, ami nyilván vicc és fikció, akárcsak a többi PlayStation telefonról érkezett kép.

válasz erre

Shade

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

A-a, nagy tévedés, én láttam videón a kütyüt, így nézett ki.

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
Az a kép már volt az oldalon, amit linkeltél, ráadásul az is csak egy feltételezés, úgyhogy tökmindegy mit tesznek ki a cikkhez.

Hogy a témánál maradjak, RÖHEJ hogy androidos telefonnal akar kijönni a Sony a PSP név alatt. Ez a mélypont. Androidos telókkal Dunát lehet rekeszteni, ráadásul az az oprendszer még mindig egy akadozó, használhatatlan kalap ****.
Ahhoz képest, hogy "****", Európában a második legjobban fogyó operációs rendszer (telefonpiacot tekintve) az Android. Én is tulajdonosa vagyok egy Androidos telefonnak és teljes mértékben meg vagyok vele elégedve.

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

Az a kép már volt az oldalon, amit linkeltél, ráadásul az is csak egy feltételezés, úgyhogy tökmindegy mit tesznek ki a cikkhez.

Hogy a témánál maradjak, RÖHEJ hogy androidos telefonnal akar kijönni a Sony a PSP név alatt. Ez a mélypont. Androidos telókkal Dunát lehet rekeszteni, ráadásul az az oprendszer még mindig egy akadozó, használhatatlan kalap ****.

válasz erre

Shade

14 éve, 4 hónapja és 21 napja

http://plastik.hu/media/images/sony_psp_phone.jpg

Ilyen lesz.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profiljaManiac profilja