Egyes elméletek szerint Izlandon játszódhat a Death Stranding

2018. május 29.
4.8681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Death Stranding túlzás nélkül a kortárs játékipar egyik gyöngyszeme, ráadásul úgy, hogy lényegében semmi konkrétumot sem tudunk róla, éppen ezért a rajongók folyamatosan találgatnak - méghozzá Kojima rejtett utalásai alapján.

A minap például az Eurogamer csapata közölt egy tényfeltáró riportot, aminek részeként arra a következtetésre jutottak, hogy a Death Stranding nagy valószínűséggel Izlandon játszódhat majd, ami először Kojima legutóbbi Twitter-bejegyzése alapján merült fel.



A fenti képen ugyanis egy mohás talaj látható, ami sokak szerint ugyanúgy néz ki, mint az izlandi lávamezők, melyekhez hasonló tájegységek a korábbi Death Stranding videókon is megjelentek már. Ez azonban még nem minden!

Szintén a korábbi trailereken ugyanis szinte kizárólag egyetlen banda, a Low Roar dalait hallhattuk, akik izlandi származásúak, és Kojima akkor fedezte fel őket, amikor a Konami megbízásából a szigetország fővárosában dolgozott egy titkos projekten, vagyis a környezet talán már ekkor megihlethette őt.

Bár gyenge szál, de a lap kiemelte, hogy az izlandi kapcsolat megtalálható a játék Decima nevű grafikus motorjában is, melyet bár a Guerrilla Games készített, a promóciós anyagokon azonban a Reynisfjara Black Sand Beach látható, ami szintén az említett országban fekszik.
4 hozzászólás

totyak

1 éve, 6 hónapja és 6 napja

Mi a lóbránertől lenne ez a kortárs játékipar egyik gyöngyszeme? Csak mert Kojima? Fejezzük már be a csontig nyalást? Az ilyen látatlanban is felmagasztalós dolgok felnyomják bennem az ideget.

válasz erre

WarriorAutobot

1 éve, 6 hónapja és 7 napja

Izland gyönyörű hely, szerintem jó lenne ott a játék is.

válasz erre

muki

1 éve, 6 hónapja és 8 napja

Szerintem tök mindegy hol játszódik, hacsak nincs rendesen lemodellezve minden. De erre igen kevés esélyt látok.

válasz erre

Hentes

1 éve, 6 hónapja és 8 napja

Na ez érdekesen hangzik. Elképesztő táj, jó alapanyag lenne egy játéknak.

válasz erre
Death Stranding
18.989 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaGargameth profiljamarco profilja adambalonyi profiljaStarjumper profilja