Egyelőre kizárólag PC-n nyitja meg kapuit a Gotham City Impostors bétája

2011. augusztus 31.
1.9161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Talán úgy vélték, hogy "Batman" szélárnyékában majd csak elvergődnek a köztudatig, netán arra számítottak, hogy mihelyst betömnek egy a Batman univerzumon tátongó lyukat, a közönség nem győz majd hömpölyögni feléjük: fogalmunk sincs, milyen indíttatásból hozták tető alá a Gotham City Impostors, ami ugyan rendhagyó játékélménnyel kecsegtet, az eddig látottak alapján azonban mégsem érdemelte ki figyelmünket.

Hanem a Monolith Productions mégsem hajlandó leszállni erről a jószágról, s már be is harangozták az akciójáték zártkörű bétáját.

A tegnapi napon a Warner Bros. szerét ejtette a bejelentésnek, mely szerint a Gotham City Impostors zártkörű bétája hamarosan tárt karokkal várja játékosait... Az ám, de a helyzet az, hogy ezidáig csupán a gamerek PC-s ágáról esett szó; olybá tűnik, a konzolosoknak még várniuk kell egy darabig. Mindazonáltal az előnyben részesített PC-s bétába már szeptemberben kezdetét veszi a beválogatás - derült ki a játék Twitter accountjának révén.
2 hozzászólás

Braddock

13 éve, 8 hónapja és 23 napja

Azért nem kell hozzászokni!röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 23 napja

Jéééééééé, nemár van ami ELŐBB JÖN PC-re???röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja