Egy meglepetésnek szánt konzolos szerepjátékot készít a Square Enix!

2015. március 18.
1.3531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ha a Final Fantasy-sorozat mellett hiányoljátok már a vérbeli japán szerepjátékokat a Square Enix részéről, akkor az elkövetkezendő hónapokban érdemes lesz nyitott szemmel járni, Yosuke Matsuda szerint ugyanis a 2015-ös pénzügyi esztendőben még "egy doboznyi meglepetés" vár ránk.

A Square Enix elnöke a Nikkei munkatársainak ugyanis elmondta, hogy a mindenki által ismert magas minőségű videojátékok mellett egy kis meglepetéssel is szolgálhatnak majd rajongóiknak, ami az elnök szavaival élve "egy JRPG lesz otthoni játékkonzolokra".

Matsuda elmondása alapján tehát a Final Fantasy XV csak a kezdet a Square Enix részéről az előttünk álló hónapokra, a háttérben ugyanis a kiadó valamiféle meglepetéssel is készül, ami remélhetőleg nem egy újabb HD feldolgozás vagy valami klasszikus feltámasztása, hanem egy vadonatúj IP kezdőcíme lesz.
2 hozzászólás

fnx

9 éve, 10 hónapja és 16 napja

Várjuk várjuk

válasz erre

rDAVE

9 éve, 10 hónapja és 16 napja

Remekül hangzik! mosolygó smiley Csak nehogy One exkluzív legyen, mert akkor buktam... röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja