Egy harmadik Witcher-t is megérhetünk?

2011. szeptember 12.
2.1931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
A Witcher 2: Assassins of Kings kolosszális sikert zsebelhetett be idén májusban, s ez a siker egyértelműen egy újabb felvonásért kiált.

Ugyan egy harmadik részről még szerfelett korai volna beszélni, azonban megtette ezt helyettünk maga Jan Bartkowic a CD Projekt-től, sokat sejtető célozgatások útján. A sugallatok persze korántsem egyenértékű egy hivatalos bejelentéssel, de az igazat megvallva nincs okunk az ellenkezőjét feltételezni: túlságosan is jövedelmezőnek bizonyult az idei rész ahhoz, hogy a kiadó csak úgy letegyen róla.

Jan Bartkowic éppen a Pirates of the Caribbean RPG-sorozatról beszélt a The-Witcher.de site-nak, amikor váratlanul az idei év egyik legsikeresebb játéka felé orientálta mondatát, természetesen a Witcher 2 (vagy 3?) felé. Bartkowic emilyen kontextusban tett említést arról, hogy...

"A Witcher 2 vége sokkal jelentősebb események kezdetét jelenti."

Már több irányból is kaptunk kisebb-nagyobb füleseket egy harmadik rész bejelentését illetően, tehát tartsátok nyitva a fületeket, hisz a közeljövőben érdekes dolgoknak lehetünk fültanúi.
2 hozzászólás

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 8 napja

Hiszel a csodákban?röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 10 napja

Reméljük, azt már sikerrel fogják majd optimalizálni!röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja