Egy kutatás megvizsgálta, hogy a gamerek között kiknek a legmagasabb az intelligenciaszintük

2020. december 08.
32.5241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy rendkívül megosztó, több tekintetben is sértő kutatási anyag látott napvilágot a minap a Royal Panda közbenjárásával, akik valamiért arra akartak választ kapni, hogy a gamerek között kiknek a legmagasabb az intelligenciaszintjük.

Mint kiderült, a sort - ha nem is toronymagasan -, de a PC-s játékosok vezetik, akik körében átlagosan 112,3-as IQ szint jellemző, míg a dobogó második helyén a PS4-tulajokat találhatjuk 110,7-es IQ-val, a harmadik helyezett pedig az Xbox-réteg, akik 103,8-as IQ szintet tudnak felvonultatni, míg a Switch-tábor 101,3 pontot, a mobilos közönség pedig 99,4 pontot ért el.

Bár ennek a kutatásnak ebben a formában semmi értelme a feszültség gerjesztésén kívül, a Royal Panda azonban képes volt folytatni a sort azzal, hogy mely videojáték köré csoportosulnak a legmagasabb IQ-szinttel rendelkező emberek.

Mint megtudtuk, ezen a téren a Rainbow Six Siege van az élen a 120,3-as IQ szinttel, de az Among Us mögé is 118,9-es IQ-val állnak az emberek, sőt a harmadik helyen álló Minecraft 116,3-as átlagos felhasználói IQ-szintje is egészen jónak mondható.
11 hozzászólás

totyak

3 éve, 7 hónapja és 20 napja

Amíg vannak játékosok, akik képesek összeveszni azon, hogy melyik platform a jobb, kétségbe vonom az ilyen felmérések igazságtartalmát.

válasz erre

WickedSick

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Na jó, de ha még ezek mellé Fortniteozok is, akkor úgy megvan már a 200 iq?

válasz erre

Tommy

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Akkor én a középmezőnyben járok a PS4-gyel. röhögő smiley

válasz erre

Gargameth

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

marco írta:
Az én szemem is romlik, most akkor ha veszek szemüveget, még okosabb leszek, vagy még hülyébb? meglepett smiley

Vagy stagnálok. Nem vágom.
Kontaktlencse, kedves főnök. A jövő szemüvege, illetve a szemüveg jövője, mely már évtizedek óta itt van velünk. Láttál te már fenyegetően kinéző szemüveges embert? Én se, pedig gyakran nézek reménykedve a tükörbe.

válasz erre

marco

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Gargameth írta:
De neked van mobilod is, szóval... röhögő smiley Ám ide nagyszerűen illik egy mókás hungáriai ly/jútúbernek az aranyköpése: "... attól, hogy valaki szemüveges, még ugyanolyan növény..."
Neked nincs szemüveged, nekem van, úgyhogy azt hiszem megbeszéltük. Nézd, cikk, hadd írjam meg melegébe.
Az én szemem is romlik, most akkor ha veszek szemüveget, még okosabb leszek, vagy még hülyébb? meglepett smiley

Vagy stagnálok. Nem vágom.

válasz erre

Gargameth

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

marco írta:
Nekem mindhárom van, most akkor összeadódik, vagy nagyon hülye vagyok, vagy nagyon okos? meglepett smiley
De neked van mobilod is, szóval... röhögő smiley Ám ide nagyszerűen illik egy mókás hungáriai ly/jútúbernek az aranyköpése: "... attól, hogy valaki szemüveges, még ugyanolyan növény..."
Neked nincs szemüveged, nekem van, úgyhogy azt hiszem megbeszéltük. Nézd, cikk, hadd írjam meg melegébe.

válasz erre

marco

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Nekem mindhárom van, most akkor összeadódik, vagy nagyon hülye vagyok, vagy nagyon okos? meglepett smiley

válasz erre

muki

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Kirva okosak vagyunk nah. röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Mekkora ****ságokkal foglalkoznak emberek.

válasz erre

rDAVE

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Random bullshit generátor dobta ezt ki?

válasz erre

Mordorer

3 éve, 7 hónapja és 24 napja

Ez elég nagy hülyeség, főleg h a minecrafttal leginkább a kisebbek játszanak nekik nem lehet olyan magas az iq szintje mint egy felnőttnek.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja