Egy külföldi tehetségkutatóban a Civilization IV főtémáját adta elő egy kórus

2018. július 28.
1.2911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Nem kevesebb, mint 145 énekes állt össze egy kórusba, akik Angel City Chorale néven próbáltak szerencsét az America's Got Talent nevezetű külföldi giga tehetségkutatóban, előadásukkal pedig a játékosok szívét melengették meg.

A társaság a Civilization 4 főtémáját, a Baba Yetu című tételt énekelték el, ami egy úgynevezett "aranygombot" ért a zsűrinél, ez pedig a lehető legnagyobb elismerés, amit kaphat fellépő a versenyen, természetesen tovább is jutottak ennek hála. A Baba Yetu volt az első nóta a videójátékok történelmében, mely Grammy Díjat nyert, nem véletlenül, hiszen a muzsika valóban elsöprő erejű.

Bár rengeteg másik játékhoz komponált zene is megérdemelné a rivaldafényt, örüljünk, hogy egyelőre ezt hallhatjuk a mainstream médiában, és reménykedjünk, hogy legközelebb is valami hasonló jellegű performanszszal készülnek. Ha már itt tartunk, ti melyik videójátékhoz készült zenei tételt hallgatnátok meg az előadásukban?

Nézd nagyban ezt a videót!



5 hozzászólás

WarriorAutobot

1 éve, 1 hónapja és 25 napja

Ez az a zene amit ha meghallok akkor kiráz a hideg olyan zseniális!
Imádom és zseniálisan adták elő!

válasz erre

zender

1 éve, 1 hónapja és 26 napja

Ez valami elképesztő!

válasz erre

Direktor

1 éve, 1 hónapja és 26 napja

Ez igen! Imádom!

válasz erre

Tommy

1 éve, 1 hónapja és 26 napja

Ez brutál! A hideg is kirázott!

válasz erre

Mordorer

1 éve, 1 hónapja és 26 napja

Ultramenőség!

válasz erre
Civilization IV
nincs ár
kövesd a játékot!

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljamarco profilja adambalonyi profiljagery1113 profiljaImperator profilja