Egy hónapnyi némaság után a BioWare kiadott egy frissítést az Anthemhez

2019. május 30.
5.0971
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Nem éppen nevezhető kiválónak az a fajta kommunikáció, amit a BioWare az utóbbi időben intéz az Anthem kapcsán, lévén, mint azt a napokban megírtuk, egy hónapnyi teljes néma csendbe vonult a csapat.

Most viszont szinte a semmiből hozakodtak elő egy frissítéssel, avagy az 1.2.0 verziószámú javítással, ami néhány kisebb újdonságot szállított. Például most már Free Playben gyorsutazhatunk a Striderek között, jelzi a térkép, merre lesznek a lootot dobó rosszarcúak, valamint a helyrepofozott iránytűnek köszönhetően a gyűjthető cuccok is könnyebben megtalálhatóak lesznek.

Továbbá a töltőképernyőkön most már olvashatunk a lore-ból bizonyos szeletkéket, egy, a voice chatet helyettesíteni képes kommunikációs rendszert is implementáltak, ellenben ami talán a legfontosabb, hogy ez a frissítés készíti fel a játékot az igazán nagy dobásra, a Cataclysm nevű eventre, amit a mai nap során fognak egy stream keretein belül leleplezni. Ezzel együtt egyébiránt egy tesztszerver is élesedik, amelyen első körben kipróbálható lesz a Cataclysm.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

4 hónapja, 3 napja

Szegények már nagyon elkéstek vele... most már nagyon elvesztették a játékosbázist és nem valószínű hogy visszatérnek.

válasz erre

havrillal

4 hónapja, 4 napja

Kidobtak egy új frissítést...minek? Szinte senki se játszik a játékkal

válasz erre

fighterlaci

4 hónapja, 4 napja

Ez még megy?

válasz erre
Anthem
17.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Imperator profiljaStarjumper profiljaManiac profiljawazko profiljaWickedSick profiljagery1113 profiljaiPet profiljaMarduk profilja