Egy finn startup bevinné az oktatásba a videojátékokat

2018. január 30.
1.5991
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár a videojátékok megítélése sok esetben még mindig felemás a fejlett társadalmakban is, azonban szerencsére lassan eltűnik az a vaskalapos nemzedék, akik szerint ez az egész ördögtől való, és egyre több olyan kezdeményezés indul, mint a TeacherGaming.

A név esetünkben egy finn startup vállalkozást takar, akik azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy szeretnék a videojátékokban megbújó pedagógiai lehetőségeket bevonni az oktatásba, ami szerintük drasztikus mértékben könnyíthetné meg még a figyelemzavaros gyermekek tanítását is.

Santeri Koivisto, a TeacherGaming egyik alapítója és ötletgazdája a TechCrunch magazin beszámolója szerint maga is tanár volt, ezáltal a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a videojátékok milyen nagy ösztönzőerőt váltanak ki a legtöbb diákból, ezáltal már akkor megfogalmazódott benne az ötlet, hogy ezt a lelkesedést valahogy át kellene ültetnie az oktatásba.

Santeri ekkor kezdte kidolgozni az első videojátékon alapuló oktatóanyagot, amihez komplett lecketerv is készült, és bár gyakorlati bemutatót még nem kaptunk róla, ellenben a projekt vezetője szerint a videojátékok és a pedagógiai ötvözete várható tőle, amivel annyira lenyűgözték a befektetőket és az oktatási intézményeket, hogy már több mint 1,6 millió dolláros támogatást kaptak és legalább 3700 iskola jelezte, hogy kipróbálnák a programot.

Az ötletgazda szerint programját a különféle űrhajós játékokhoz lehetne hasonlítani, hiszen többségünk nem ismeri ezek asztrofizikai hátterét, mégis órákat vagyunk hajlandóak eltölteni vele, miközben rengeteget tanulhatunk belőle.

Nézd nagyban ezt a videót!



5 hozzászólás

totyak

6 éve, 9 hónapja

A finn egy nagyon liberális gondolkodású nép és ez nagyon jót is tesz az ottani embereknek. Biztos vagyok benne, hogy népszerű és hasznos ötlet lesz, manapság nincs gyerek, aki így, vagy úgy ne találkozott volna valamilyen videojátékkal.

válasz erre

Patrik94

6 éve, 9 hónapja

Kiváló kezdeményezés!

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 9 hónapja

Ez nagyon jól hangzik!
Legalább jobban érdekelné a gyerekeket a suli, vagy fordítva sül el és megutálják a videójátékokat. röhögő smiley

válasz erre

zender

6 éve, 9 hónapja

Nagyon helyes. Ez egy jó irány.

válasz erre

muki

6 éve, 9 hónapja

Az azért elég kemény röhögő smiley de jó látni hogy ilyesmi is van.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Ronalddo profiljatotyak profilja