Fejlesztők szerint óriási fejlődést fogunk érzékelni a játékok hangzásában PS5-ön

2019. december 29.
8.5321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Amikor megkaptuk még idén márciusban az első lényegi infókat a PlayStation 5-ről, akkor említést tettek arról a vadonatúj 3D-s audiotechnológiáról, ami majd a konzol esetében tetten érhető lesz, ezt pedig most néhány fejlesztő megerősítette.

A GamesRadarnak adott interjút néhány olyan fejlesztő, akik jártasnak minősülnek az iparban, elmondásuk alapján pedig óriási lépést jelent ez a friss technológia a játékok hangzásában, ezáltal sokkalta gazdagabb élményben részesülnek majd a játékosok.

Ezenfelül arról is szót ejtettek, hogy a ray tracing technológia is elősegítheti a hangzásvilágot, lévén sokkal pontosabban tudják összehangolni az audiót a környezeti elemekkel, ezáltal realisztikusabb, aprólékosabb élmény várhat ránk a következő generációs alkotások esetében.
3D-s audiotechnológiáról, ami majd a konzol esetében tetten érhető lesz, ezt pedig most néhány fejlesztő megerősítette.'>
3 hozzászólás

fighterlaci

4 éve, 8 hónapja és 4 napja

Elhiszem nekik. mosolygó smiley Kár hogy lehet hogy véglegesen visszaváltok PC-re ha tényleg annyiba fog kerülni a gép, amit jósolgatnak, jósolgattok (200-250K)...

válasz erre

Gólem

4 éve, 8 hónapja és 4 napja

Azért sok múlik a többi eszközön is amit az ember használ.

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 8 hónapja és 4 napja

Belekerül a Dolby Atmos és meg van oldva. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja