Egy be nem jelentett Telltale Games-es játék is a kukában végezte

2018. szeptember 24.
3.8941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Többnyire a Telltale játékai ugyanarra a sémára épültek, szerteágazó sztorikkal szolgáltak, melyeknek a körítése minden egyes játékkal más és más volt, azonban ez nem azt jelenti, hogy a srácok soha nem akarták új dolgokba vágni a fejszéjüket.

A stúdió egy olyan projekttel szeretett volna előállni, ami procedurális történetmeséléssel bírt volna, melynek lényege, hogy a döntéseink kihatással vannak magára a játékmenetre is, ezáltal minden egyes újrajátszás alkalmával más élményt kapott volna a játékos.

Alexis Kennedytől származik az információ, aki a BioWarenél dolgozott, mikor is 2017-ben megkereste őt a mára már bezárt cég, és egy zombis játékot akartak összerakni a már említett technikával, melynek semmi köze nem lett volna a The Walking Deadhez.

A bázismenedzselés és a nyersanyag gyűjtögetés is fontos mechanika lett volna, és sokkal inkább a gameplayre helyezték volna a hangsúlyt, azonban Kennedy elmondása alapján a Telltale-esek sosem tudtak igazán időt szentelni erre a projektre, a másik gond pedig az, hogy a procedurális történetmeséléshez rengeteg munkát kellett volna az írásba ölniük, hogy ne váljon túl repetitívvé a játék.

Bár már márciusban elkaszálták a projektet, mindenképp érdekes, hogy ilyenben is gondolkozott a megboldogult stúdió, és hajlandóak lettek volna kimozdulniuk a komfort zónájukból.
4 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 16 napja

Elég szomorú, hogy mikor kimozdultak volna a komfortzónából akkor kaszálják el az egész céget. szomorú smiley

válasz erre

Vidoros

6 éve, 16 napja

Látatlanban is kár érte.

válasz erre

totyak

6 éve, 16 napja

Nem gondoltam, hogy ennyire rosszul mennek a játékaik, hogy csődbe mennek.

válasz erre

Gólem

6 éve, 16 napja

Hát majd most talán lesz rá idejük....

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja