Eagle Flight címmel készít VR-játékot a Ubisoft

2015. december 07.
5.0591
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Ubisoft is bejelentette első, direkt VR-eszközökre szánt videojátékát, amelynek az Eagle Flight címet adták a keresztségben, és a nevet ebben az esetben szó szerint kell értelmezni, hiszen az alkotás valóban egy sast állít majd a középpontba.

A játék leginkább a virtuális valóságra épít és nem a játékmenetre, ellenben koncepciója érdekesnek ígérkezik, hiszen Párizsban járunk majd, méghozzá 50 évvel azt követően, hogy az emberek valamiért elhagyták a várost.

Egy sas bőrébe bújva így szabadon körberepülhetjük az egész metropoliszt, ügyeskedhetünk a speciális útvonalakon, gyűjtögethetünk, kisebb-nagyobb feladatokat hajthatunk végre, de lesz légi harc, sőt 6 játékost támogató multiplayer is. Az Eagle Flight 2016-ban érkezik PlayStation VR-re, Oculus Riftre és HTC Vive-ra, avagy rövidebben PS4-re és PC-re.

Nézd nagyban ezt a videót!



Eagle Flight címet adták a keresztségben, és a nevet ebben az esetben szó szerint kell értelmezni, hiszen az alkotás valóban egy sast állít majd a középpontba.'>
6 hozzászólás

totyak

9 éve, 1 hónapja és 3 napja

Nem látom még az igazi játékélményt ebben. Illetve grafikailag sem VR szoint szerintem.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 1 hónapja és 3 napja

Nagyon bejövős kis játéknak ígérkezik.

válasz erre

movi

9 éve, 1 hónapja és 3 napja

VaPe írta:
Király hogy jönnek a VR játékok de előbb VR kéne nem? röhögő smiley
Előbb játék kéne, hogy eldöntsem megéri-e megvenni a VR-t! Mondjuk én a sasolós játék miatt biztos nem fektetnék bele.

válasz erre

Paint

9 éve, 1 hónapja és 3 napja

Ötletes, de engem egy kicsit a ThatGameCompany játékaira emlékeztet....

válasz erre

VaPe

9 éve, 1 hónapja és 3 napja

Király hogy jönnek a VR játékok de előbb VR kéne nem? röhögő smiley

válasz erre

wegh

9 éve, 1 hónapja és 3 napja

Mindig is sas akartam lenni, végre megtehetem röhögő smiley (Bár a CS-ben is van SAS, csak az egy kicsit másabb) röhögő smiley

válasz erre
Eagle Flight
13.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
PSE 2015
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja