E3 2009: A kiállítók listája

2009. február 22.
2.3531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre kerül az E3 Media and Business Summit (korábbi nevén Electronic Entertainment Expo) Los Angelesben.

Az érdeklődőknek június 2-4-ig lesz érdemes szabadságot kivenniük, hogy internetes streamen keresztül tudják követni az eseményeket. Az E3 sokáig az év legnagyobb show-jának számított, azonban tavaly a szervezők úgy gondolták, hogy a látványelemek rovására inkább a szakma kerüljön előtérbe. Ez sok stúdiónak nem tetszett, ezért nem is jelentek meg a kiállításon.

A szervezők tanultak a hibájukból, és idén megpróbálják visszaállítani az E3 fénykorát. Ennek megfelelően a tavalyi 15 ezerrel szemben legalább 40 ezer látogatót várnak. Az emberek csalogatása érdekében közzétették az eddig regisztrált kiállítók listáját, amely már most is fényesebb, mint az előző évi. Lássuk is, kikkel találkozhattok, ha június elején éppen a Los Angeles Convention Centerben jártok.

Activision Blizzard, Inc.
Atari, Inc.
Atlus U.S.A., Inc.
Bethesda Softworks LLC
Capcom Entertainment, Inc.
Disney Interactive Studios, Inc.
Eidos Interactive
Electronic Arts, Inc.
Epic Games, Inc.
505 Games
IndieCade
KOEI Corporation
Konami Digital Entertainment, Inc.
LucasArts Entertainment Company LLC
Majesco Entertainment Company
Microsoft Corporation
Midway Games Inc.
MTV Games
Namco Bandai Games America Inc.
Nintendo of America, Inc.
Rebellion
Sega of America, Inc.
Serious Games
Sony Computer Entertainment America Inc.
Sony Online Entertainment LLC
Square Enix, Inc.
Take-Two Interactive Software, Inc.
THQ Inc.
Ubisoft Entertainment
Warner Bros. Interactive Entertainment Inc.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja