DVD helyett EVD: Kína saját szabványai bevezetésén dolgozik

2004. május 28.
1.5491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az elemzők szerint semmi jelene annak, hogy az egyik legfeltörekvőbb gazdasági és informatikai hatalom szeretné megtalálni a közös nyelvet a világgal, Kínában a DVD szabvány helyett saját megoldást, az EVD-t népszerűsítik, és szinte minden területen, az operációs rendszerektől a mobilszabványokig saját megoldások bevezetését tervezik.

A hatalmas belső piaccal rendelkező ország a CDMA digitális mobiltelefon-szabvány helyett a TD-SCDMA rendszert kifejlesztésén dolgozik.

Az Intel Centrino technológiáját szintén nem fogadja el Kína, saját chipeket fejleszt, melyek a Windows helyett a WAPi operációs rendszer alatt futnak majd, de Linux esetében is saját, Red Flag nevű változatot dolgoznak ki. Az elemzők szerint a piaci és politikai megfontolásokon túl létezik egy lélektani tényező is, a történelem során a nyugat időleges befolyása alá kerülő ország büszkesége nem engedi, hogy hasonló eset még egyszer előálljon. A nyugattól független hozzáállás egyik jellemző példája a DVD rendszerek kiváltójaként létrehozott EVD (Enhanced Versatile Disc), mely kiváltja a licencdíjakat.

Az EVD megjelentetése előtt minden kínai gyártónak készülékenként 4 dollár 50 centes licencdíjat kellett fizetniük a DVD szabványt kifejlesztő hat japán vállalatnak. Az EVD Kínában már kapható a kereskedelmi forgalomban, ám a CNN elemzői figyelmeztetnek az ilyen formátumú filmek korlátozott megjelenéséből eredő kockázatokra, azonban a többmilliárdos illegális másolási piacáról hírhedt Ázsiában a hivatalos kibocsátásokat könnyen pótolhatják az kalózmásolók.
1 hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profiljaKisember001 profilja