Drasztikusan csökkentették a hősök árát a Star Wars Battlefront 2-ben

2017. november 14.
6.4031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, hogy érdemes volt a közösségnek felemelnie a hangját az EA és a DICE ellen, miután 60 ezer kreditért akartak kínálni egyes hősöket a Star Wars Battlefront 2 keretein belül, ami tisztességes játékkal 40 órányi aktivitást igényelt volna tőlünk.

Ez pedig csak egy karakter lett volna, és bár valódi pénzért nyilván a folyamat felgyorsítható, azonban mostantól felesleges ezen agyalnunk, John Wasilczyk vezető producer ugyanis az EA hivatalos honlapján bejelentette, hogy a rajongók kérésére drasztikusan lecsökkentették a Star Wars Battlefront 2 hőseinek az árát.

Ennek megfelelően Darth Vader és Luke Skywalker már 15 ezer kreditért beszerezhetők lesznek, Palpatine, Chewbacca és Leia 10 ezer kreditért, Iden Versiót pedig már 5 ezerért feloldhatjuk magunknak a multiban, ami azért könnyebben elérhető költekezés nélkül is.

Ha te is fellélegeztél egy kicsit, ünnepeld meg a jó hírt egy a játékhoz kapcsolódó élőszereplős trailerrel, amit nem lehet nem szeretni.

Nézd nagyban ezt a videót!



60 ezer kreditért akartak kínálni egyes hősöket a Star Wars Battlefront 2 keretein belül, ami tisztességes játékkal 40 órányi aktivitást igényelt volna tőlünk.'>
5 hozzászólás

RyutheStaR

6 éve, 11 hónapja és 22 napja

Egy fontos dolgot kihagytatok...a kredit szerzést viszont nehezítették! Szóval kb ugyanott vagyunk. :/

válasz erre

totyak

6 éve, 11 hónapja és 23 napja

Mennyire jó reklám, nagyon beletaláltak. Kár, hogy a srác, meg a csaj nem jönnek össze a végén, szeretem a happy end-et röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 11 hónapja és 23 napja

Na! Ezt már jó olvasni, hogy változtatott az EA.
Nem kellene azt a maradék embert is elüldözni a játékaiktól.

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 11 hónapja és 23 napja

Visszavonulót fújtak!

válasz erre

Direktor

6 éve, 11 hónapja és 23 napja

Ez durva jó trailer! meglepett smiley

válasz erre
Star Wars Battlefront 2
2.247 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljaKisember001 profiljamarco profilja