Dragon Age: Origins: Késik? Nem késik? Késik

2009. augusztus 08.
1.8601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Szinte hihetetlen, hogy a Dragon Age-et már több mint 5 éve, a 2004-es E3-on jelentették be.

Azóta sok minden történt a projekt háza táján, hosszú évekre csendbe burkolózott, majd az utóbbi egy évben üstökösként robbant be az RPG-fanok tudatába. Kapott egy alcímet, elkezdték konzolokra is kalapálni, és ami a legfájóbb, nem akarta felölteni végleges formáját. A tervek szerint a PC-s verzió már márciusban napvilágot látott volna (egyes pletykák szerint el is készült akkorra), az EA azonban úgy döntött, hogy az Xbox 360-as és PS3-as társaikkal egyszerre adja ki, az ősz folyamán. A jeles napként október 20-át jelölték ki, és eddig a pillanatig úgy is tudtuk, kezünkbe vehetjük aznap. Tévedtünk.

Tegnap jelent meg a Shacknews oldalán a hír, amely szerint több internetes áruház katalógusában is eltolódott november első napjaira a megjelenési dátum, amiből arra következtettek, hogy ismét csúszik a produktum. A BioWare azonban ezt cáfolta, és kijelentette, hogy "továbbra is az október 20-ai megjelenést célozzuk meg". A közlemény megfogalmazásából látszik, hogy nem biztosak benne 100%-ig, hogy útnak is tudják indítani aznap a terméket, mindenesetre arra elég volt, hogy a háborgó játékosvilágot egy ideig megnyugtassa.

Azonban órákkal később több híroldal is lehozta, hogy mégis késik az alkotás. A fejlesztők részéről Matt Atwoodot idézték, aki elmondta, hogy "a Dragon Age: Origins PC-re és X360-ra Észak-Amerikában november 3-án, míg Európában november 6-án jelenik meg. A PlayStation 3-as verzió november egy későbbi napján követi őket". A szomorú hírt ma reggel, a játék hivatalos fórumában is megerősítette a BioWare egyik munkatársa, tehát innentől kezdve biztosak lehetünk benne, hogy 2 héttel többet kell aludnunk, mire kezeink közé kaparinthatjuk az év egyik leginkább várt szerepjátékát.
1 hozzászólás

skyman

15 éve, 11 hónapja és 19 napja

Akkor nem is késnek sokatmosolygó smileyremélem a pizza nem fog ennyit késnimosolygó smiley

válasz erre
Dragon Age: Origins
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja