Dragon Ball Xenoverse 2: érkezik az Extra Pack 2 DLC és egy ingyenes frissítés is

2017. december 19.
1.9381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bandai Namco bejelentette, hogy még tovább szeretnék támogatni a Dragon Ball Xenoverse 2-t, amihez így hamarosan érkezik majd egy újabb fizetős DLC, valamint egy ingyenes frissítés is.

A kiadó közleménye szerint az új letölthető tartalom jövő februárban jelenhet meg Extra Pack 2 név alatt, a főszerepben egy rejtélyes új tinédzser karakterrel, aki Fu névre hallgat, és egy nindzsa karddal lép majd pályára, de kapunk hozzá egy új sztorit is, sőt az új Time Patrol küldetések sem hiányozhatnak belőle, árcédulájára pedig 17 dollárt írnak majd a készítők.

Mellette érkezik az ingyenes frissítés is, amiről annyit tudunk egyelőre, hogy rengeteg új opciót ad a kezünkbe ahhoz, hogy testre szabhassuk saját Dragon Ball karakterünket, ezáltal megváltoztassuk a skilljeit, a képességeit vagy éppen támadásainak a színét, ergo lényegesen változatosabbá tehetjük a hősöket és az élményt egyaránt.
Dragon Ball Xenoverse 2-t, amihez így hamarosan érkezik majd egy újabb fizetős DLC, valamint egy ingyenes frissítés is.'>
2 hozzászólás

Imperator

6 éve, 10 hónapja és 13 napja

Érdekes lehet egy zöld kamehameha vagy egy piros genki dama.

válasz erre

RyutheStaR

6 éve, 10 hónapja és 14 napja

Támadások színét? Hmm, nagyon jól hangzik! Már várom! röhögő smiley

válasz erre
Dragon Ball Xenoverse 2
17.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaGnoresz profiljaBotyi profiljaKisember001 profiljaKisember001 profilja