Drága az indie játék megjelentetése Xbox One-ra

2014. július 30.
1.7361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Voland profilja, adatai
Voland
A Microsoft 2013-ban hozta létre az ID@Xbox programját, melynek célja az volt, hogy a független játékfejlesztők könnyen és egyszerűen tudják létrehozni játékaikat a Microsoft legújabb konzoljára, a programban 200 fejlesztő vesz részt.

A program másik nagy előnye, hogy ingyenesen kapnak két fejlesztőeszközt és költségek nélkül adhatnak ki frissítést a játékokhoz.

A Happion Labs alapítója, Jamie Fristrom szerint egy játék megjelentetése a Microsoft programján keresztül akár 5 000 dollárba is kerülhet. Nagy tételt (729 dollár) jelent a játék lokalizációja négy másik (francia, spanyol, olasz, portugál) nyelvre.

Ezen kívül kötelező még több mint 2000 dollárt költeni az E&O biztosításra, amit egyébként a program szerződése elő is ír. Újabb kétezer dollárt jelent a PEGI és az USK rendszer által besoroltatni a játékot. Fristrom szerint mégis megéri ekkora összeget beleinvesztálni a kiadásba, hiszen megkönnyíti az eladást, és jövedelmezővé teheti az indie játékokat.
6 hozzászólás

totyak

10 éve, 6 hónapja és 23 napja

NomarCube írta:
Az egy dolog, hogy fedezet nélkül "nem kötelező játékot fejleszteni", de az elég szomorú, ha egy jó projekt még a megvalósulás előtt az anyagiakon bukik el.
Most erre mit mondjak, nagyon sok szomorú dolog van az életben, nem az indie fejlesztők nyűgje miatt fogok könnyeket ejteni.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 23 napja

NomarCube írta:
Az egy dolog, hogy fedezet nélkül "nem kötelező játékot fejleszteni", de az elég szomorú, ha egy jó projekt még a megvalósulás előtt az anyagiakon bukik el.
Ráadásul nem a játék költségén...

válasz erre

NomarCube

10 éve, 6 hónapja és 23 napja

totyak írta:
Egyrészt úgy gondolom, hogy nem kötelező játékot fejleszteni, ha nincs rá fedezet, másrészt meg, ha egy fokkal jobb játékot adni ki a ****nál, akkor megtérül az 5 ezer dolcsi. Tehát nem sajnálom őket.
Az egy dolog, hogy fedezet nélkül "nem kötelező játékot fejleszteni", de az elég szomorú, ha egy jó projekt még a megvalósulás előtt az anyagiakon bukik el.

válasz erre

Hentes

10 éve, 6 hónapja és 23 napja

Visszatérő probléma sokadszorra, Xbox One-on ez a dolog...

válasz erre

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 23 napja

totyak írta:
Egyrészt úgy gondolom, hogy nem kötelező játékot fejleszteni, ha nincs rá fedezet, másrészt meg, ha egy fokkal jobb játékot adni ki a ****nál, akkor megtérül az 5 ezer dolcsi. Tehát nem sajnálom őket.
Harmadrészt nem kötelező rá kiadni. röhögő smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 6 hónapja és 23 napja

Egyrészt úgy gondolom, hogy nem kötelező játékot fejleszteni, ha nincs rá fedezet, másrészt meg, ha egy fokkal jobb játékot adni ki a ****nál, akkor megtérül az 5 ezer dolcsi. Tehát nem sajnálom őket.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja