DLC-k egész sora özönlik a DC Universe Online-hoz

2013. augusztus 04.
3.2441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
Ráadásul nem is egy-kettő ha hinni lehet az ígéreteknek, a kiadó ugyanis fel szeretné pörgetni a játékot, nyilván a közelgő Justice League filmig kihasználva a felfokozott érzelmeket.

A Sony Online Entertainment ennek megfelelően három új DLC-t is bejelentett, melyek mindegyike önálló történettel fogja gazdagítani az így is népszerű online játékot.

Az első idén ősszel jelenik meg, és a War of the Light: Part 1 címet kapta, a Blue Lantern Corp.-ot veszi górcső alá, valamint Metropolis városa folyamatosan új Zöld Lámpás elemekkel fog kiegészülni. Maga a DLC is három részes lesz.

A második DLC szintén három részből áll majd, és az Amazon Fury névre hallgat. Itt a Csodálatos Amazonról tudhatunk meg ezt azt, valamint az ígéretek szerint mitológiai lények is ellephetik majd a várost.

A harmadik, egyben utolsó DLC a Halls of Power lesz, ahol meg kell védenünk a főhadiszállásunkat Darkseidtől és Apokolips gonosz lényeitől.

Mindhárom DLC természetesen fizetős lesz, az F2P-k mindössze a PvE és PvP ranglistákban vehetnek részt.
14 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 27 napja

Én anno kipróbáltam. Nagyon élveztem. De meglátszik benne, hogy kell a dlc a teljes szórakozáshoz.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Lassan újra leszedem, csak az a baj, hogy majd 20 giga... röhögő smiley Egyszer már leszenvedtem PS-re, csak vinyót cseréltem, viszont a DLC nem igazán érdekel, F2P-ért nem fizetek, aztán lelövik, mikor megveszem. röhögő smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Szerintem egy cikk alá a cikkről írjunk, másra ott a chat vagy a fórum. Személy szerint nem szeretem a DC univerzumát, de biztosan örvendeznek a műfajt kedvelők a DLC-k miatt mosolygó smiley Már csak egy kellemes ár hiányzik a felhozatal mellé.

válasz erre

Tibee984

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Jól hangzik röhögő smiley

válasz erre

Scal

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

a negatív kesztyűre is jár a pont nem röhögő smileyDDDDDD

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Scal írta:
jól van már csak húzlak, nehogy magadra vedd kacsintó smiley
Ok, rendben, nem veszem magamra röhögő smiley

italianman: attól, hogy negatív kesztyűket dobálsz minden hsz-emre, te még ugyanúgy butaságot csináltak akkor, amikor szóvá tettem neked az esetet, tehát nem értem mire fel háborogsz

válasz erre

Scal

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

jól van már csak húzlak, nehogy magadra vedd kacsintó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Scal írta:
mert ma dupla pontot ér minden komment röhögő smiley
Remélem ezt te sem gondoltad komolyan, hogy azért lett dupla post. Mert, ha így gondolod, vagy mások így gondolják, akkor régen rossz és felesleges itt lennem. Talán a smile azt jelzi, hogy nem így gondolod.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

italianman írta:
Nem azért csak ;hogy téged idézzelek amit bele tudsz(akarom mondani tudnál) írni egy mondatba miért nem írsz bele egybe.Te nekem ezt szóvá tetted.
Te folyamatosan csináltad a több hsz írást, tudatosan, hogy krediteket gyűjts, én meg csak simán elbäsztäm a mondókámat és javítottam. Nem hiszem, hogy találsz még egy olyan hírt, ahol dupla kommentet írtam röviddel az előző után.

válasz erre

italianman

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Scal írta:
mert ma dupla pontot ér minden komment röhögő smiley
Ezt tudom mosolygó smiley. Csak ő nekem szóvá tette és ő megcsinálja.

válasz erre

Scal

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

mert ma dupla pontot ér minden komment röhögő smiley

válasz erre

italianman

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Nem azért csak ;hogy téged idézzelek amit bele tudsz(akarom mondani tudnál) írni egy mondatba miért nem írsz bele egybe.Te nekem ezt szóvá tetted.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
DC Universe Online
13.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja