DLC nélkül nem tudjuk befejezni a Forza 5-öt

2013. július 22.
2.0101
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Dan Greenwalt a múlt hét folyamán megerősítette, hogy a Forza 5 indítását addig nem tudják majd kivitelezni a rajongók, amíg le nem töltöttek hozzá egy vaskos tartalmat, lévén a játék nem kap majd helyet teljes egészében a boltokba kerülő lemezeken.

Greenwalt azonban kiemelte, hogy nem fogalmazott pontosan, lévén a Forza 5 simán játszható lesz úgy is, hogy csak kivesszük a lemezt a dobozból, majd beletesszük az Xbox One meghajtójába, de az első napra tervezett DLC letöltése így is erősen ajánlott lesz.

Hogy mi lesz pontosan ebben a letölthető tartalomban, azt egyelőre nem tudjuk még, de Dan szerint amennyiben olyan terveink lennének, hogy befejezzük a Forza 5 kampányát, akkor jobban járunk, ha nem várunk túl sokáig a kérdéses bővítmény letöltésével, máskülönben sosem juthatunk a végére. Ez aztán sokkal korrektebb, mint a korábbi tervek, nem igaz?
a múlt hét folyamán megerősítette, hogy a Forza 5 indítását addig nem tudják majd kivitelezni a rajongók, amíg le nem töltöttek hozzá egy vaskos tartalmat, lévén a játék nem kap majd helyet teljes egészében a boltokba kerülő lemezeken.'>
12 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Azokkal a DLC-kkel megbarátkoztam már, amik valami kis extra küldetést visznek a játékba, de ez így nagyon nem korrekt

válasz erre

Tardief88

11 éve, 6 hónapja és 5 napja

Imádom az ilyeneket. Nemcsak hogy drága és sok DLC-t adnak ki ami nélkül élni nem lehet, már befejezni se lehet nélkülük...

válasz erre

teglasdavid

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Xbox One !! röhögő smiley És mindenki szerint **** lett !! röhögő smiley

válasz erre

eletreitelt

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

meg vmi.lehet hülyeseg,de! es most jön az összeesküves elmeletkacsintó smileyamikor egy jätekos hasznält lemezt vesz mint en is legtöbbször(soväny a bux index)a kiado esik el kes-töl,es akkor azt mondja ok bassatok meg kaptok fel jätekot a többi dlc,igy egyik sem er a mäsik nelkül semmit.amugy a sony-näl is van hasonlo dolog a drive club-al.lesz a lemez,es a ps+ letöltö,ami ällitolag nem teljes.szoval egyik sem jobb a deäkne väsznänäl.ha vki mär irta ezt vagy hasonlot akkor bocs lemaradtam egy körrel.

válasz erre

eletreitelt

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

gyerekek en nyugodt ember vok,es nem akarok x-et venni,nem is akartam soha,de ilyen undorito sarrägäsra mär a bicska az en zsebembe is kinyilik.tök mindegy ps,x,vagy pc,mindannyian jätekosok vunk,es ez a jätekosok lesaräsa!azt csinälok amit akarok,nesze nektek egy fel kalap fos a mäsik felet is vedd meg ha be szeretned fejezni.gyerekek a dlc egy kiegeszitö,amitöl függetlenül vegig tudom jätszani az adott game-t vagy most akkor hol tartunk?!

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

csirkee írta:
Ez elég durva tőlük, meg fog látszódni az eladási számokban
Nem fog, mert muszáj lesz az új konzol mellé első nap egy jó játékot is venni és ez pont olyannak tűnik.

válasz erre

csirkee

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Ez elég durva tőlük, meg fog látszódni az eladási számokban

válasz erre

sasikaa

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Akkor ez FREE lesz? Mert kiadják TESZT verziónak, utánna meg a hibajavítással jönni fog a befejező DLC? Mivan??? Hol járunk emberek...

válasz erre

Lac

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Undorító DRM megoldás.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Ha ingyen van a DLC, akkor ez baromság, ha fizetős, akkor ez baromság és pofátlanság.

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Egy fél játékért remélem fél árat is kérnek.

válasz erre

badam10

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Elég nagy pofátlanságnak hangzik..

válasz erre
Forza 5
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja