Divinity II: Ego Draconis: Sárkánylovag versus mindenki más

2010. január 02.
3.9581
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A 2010-es esztendő szerepjáték-felhozatalának egyik szépreményű és legkorábban érkező tagja a Divinity II: Ego Draconis.

Persze ez utóbbi nem teljesen igaz, hiszen a belga Larian Studios által kalapált alkotás már 2009. során napvilágot látott egyes kiválasztott (német) területeken. Az illetékesek előre megfontolt szándékkal döntöttek úgy, hogy a világhódító körút megkezdését átcsúsztatják a következő - azaz már a jelenlegi - naptári év 5. napjára. Mindez azt jelenti, hogy a lentebb megcsodálható összeállítás könnyen lehet, hogy az utolsó előtti (egy launch trailerre még mindenképpen számítunk), amelyet szemrevételezhetünk.

A srácok ezúttal a főhősben lakozó sárkánylovag témáját járják körül alaposabban. Bemutatásra kerül, hogyan és miért kényszerül a szimpatikus fiatalember arra a hatalmas áldozattételre, hogy egy misztikus kőkörben együtt aludjon egy (vélhetően) döglött sárkánnyal, és ezáltal megszerezze a sárkánnyá változás mindennapos képességét. A menetrendszerűen felbukkanó gameplay jelenetek nagy része levegőből pásztázza a tájat, ugyanis ezúttal a repkedő gyík alakban töltött percek kerülnek reklámozásra, emellett pedig láthatunk néhány ember -> sárkány, sárkány -> ember transzformációt is. Szerencsére hamarosan kiderül, hogy mindez hogyan is funkcionál a gyakorlatban.
#tv#
Divinity II: Ego Draconis.'>
5 hozzászólás

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 14 napja

:confusedwtf smileyziaröhögő smiley ****menő smileyhogy mosolygó smileykelszomorú smiley?meglepett smiley kösznyelvnyújtó smiley ****kacsintó smileycsá

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 17 napja

hhhuuuu nemis tom...menő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 18 napja

röhögő smiley nagyon jok de lehet ne job

válasz erre

Dru

15 éve, 5 hónapja és 18 napja

Egy rpg jóságát szvsz nem a grafikája határozza meg, a Dragon Age sem gyönyörű, de pl. a Torchlight sem, mégis mindkettő remeknek számít a maga kategóriájában. Mi másra érted még az elavulást?

válasz erre

Shade

15 éve, 5 hónapja és 18 napja

Mire kijön ez a játék má tökre elavult. Játszottam a demóval tökre elment tőle a kedvem. A grafika is silányra sikeredett. szomorú smiley

válasz erre
Divinity II: Ego Draconis
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások