Disgaea 3: A PlayStation 2 túl gyenge volt

2008. március 12.
1.7621
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A PlayStation 2-t szép lassan kinövi a játékipar és a platformon népszerű sorozatok újabb részei a következő generációs konzolokra vándorolnak át.

Ennek lehet üzleti és technikai oka egyaránt. A nagyok még adnak lehetőséget a kifutóban lévő, koros konzolnak, de a kisebb cégek már a PlayStation 3-ban látnak csak fantáziát. A Disgaea-t is elérte a végzete, így a harmadik epizód már az új generációs JátékÁllomáson lát napvilágot.

Ebben az esetben leginkább technikai korlátok állnak a háttérben, tudtuk meg a Nippon Ichi Software marketing koordinátorától, Jack Niida-tól. Az úr elmondása szerint a PlayStation 2-ben nem lakozik annyi erő, hogy elboldoguljon a játékkal, ezért fejlesztették inkább kompromisszumok nélkül PlayStation 3-ra. Mind a processzor kapacitás, mind pedig a rendelkezésre álló memória kevésnek bizonyul a feladat ellátására.

A kettes számú PléjStáció nem volt képes ennyi adatot betölteni a memóriába, hogy onnan feldolgozhassa az adatokat, ezért a Sony új üdvöskéjét célozták meg a project tető alá hozásával. Ismét egy kiváló, taktikai JRPG-vel lesz szegényebb a PlayStation 2-es játékpaletta, de sajnos el kell fogadnunk, hogy lassan bizony eltünik kedvenc konzolunk a múlt homályában, hogy átadhassa helyét az új trónörökös jelöltnek. Japánban január 31.-én már kijött az anyag. Az amerikai megjelenés idén augusztusra 26.-ára van datálva, az európai kiadás pedig még egyelőre nem került szóba.


Disgaea 3: A PlayStation 2 túl gyenge volt - 2. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja