DirectX 11, 3D és több képernyős támogatással érkezik PC-re a Deus Ex: Human Revolution

2011. május 09.
2.3091
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Eidos Montreal csapata a hétvége folyamán megerősítette, hogy a legújabb Deus Ex alkotás ugyan készülődik konzolokra, de ennek ellenére is felvértezik a PC-s változatot a mostani legújabb technológiákkal.

Ennek köszönhetően már biztosra vehetjük, hogy a 3D mellett a Human Revolution-t végigjátszhatjuk több képernyőn is, méghozzá akár a konzolos megjelenéshez képest lényegesen szebb küllemet előidéző DirectX 11 technológiával.

Minderről Jurjen Katsman nyilatkozott a PC Gamer magazin újságíróinak, aki elárulta, hogy az AMD Eyefinity technológiának köszönhetően egyszerre akár öt monitor egymás mellé pakolásával élvezhetjük a nagy kalandot, így kis híján körberakhatjuk magunkat monitorokkal és teljes térlátást biztosíthatunk magunknak a játékban. A többi technológiához nem fontos, így nem is fűzött különösebb kommentárt az imént megnevezett fejlesztő úr, de ennyi is éppen elegendő volt ahhoz, hogy elkönyvelhessünk, egy újabb fejlesztőcsapat, akik nem hagyják faképnél a PC-s játékosokat.
4 hozzászólás

totyak

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

Szerintem pont nem a legalkalmasabb játékot választották ki, hogy ezeket a technológiákat bemutassák.

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 5 napja

Vendég írta:
milyen oldal ez? valaki válaszoljon a puniba
Az egyik legjobb gamer magazin, garantálom.

De hogy jön ez a Deus Ex-hez?

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 5 napja

milyen oldal ez? valaki válaszoljon a puniba

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 5 napja

milyen oldal ez? valaki válaszoljon a puniba

válasz erre
Deus Ex: Human Revolution
9.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja