Dev.Play: játékfejlesztői konferencia lesz Bukarestben

2017. augusztus 30.
4.4711
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Dev.Play címmel rendeznek játékfejlesztői konferenciát szeptember 11-12-én Bukarestben, az esemény hazai vonatkozású érdekessége pedig az hogy a független magyar Nemesys Games fejlesztőcsapat vezetője, Józsa Szabolcs is előad a rendezvényen.

Az idei lesz egyébként a második Dev.Play rendezvény, a tavalyi sikerre való tekintettel bővítették a szervezők a repertoárt és sokkal több nemzetközi kiállítónak, előadónak biztosítanak megjelenést.

Az előadások, workshopok mellett az indie fejlesztők a Discovery Contest versenyre nevezhetik be alkotásaikat, valamint a rendezvény területén helyet kapnak azok bemutatására is. A Romanian Game Developers Association szervezésében megrendezett esemény célja egyébként hogy a kelet-európai játékfejlesztési iparág központi rendezvényévé nője ki magát.

Utóbbira elég jó esélye is van, már csak a romániai fejlesztési kapacitás miatt is, hiszen a román játékfejlesztési piac több mint 140 millió euró forgalmat ért el 2015-ben és a helyi piacon működő 50 stúdió 7000-nél is több embernek ad munkát.

Ha szeretnél az eseményre kilátogatni, a https://dev-play.ro oldalon találsz bővebb információt. A Game Channel az eseményről nem fog beszámolni.
7 hozzászólás

marco

7 éve, 1 hónapja és 22 napja

fighterlaci írta:
Miért nem fogtok róla beszámolni? meglepett smiley
Mert hiába dübörög a gazdaságuk mint az állat, és hiába ekkora májerség a rendezvény, a sajtó utaztatására már nem maradt büdzsé. röhögő smiley De azért biztos jó lesz. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 1 hónapja és 22 napja

Szerintem csak elírták, valójában Budapest lesz a helyszín röhögő smiley

válasz erre

Gólem

7 éve, 1 hónapja és 23 napja

124 EUR belépő? meglepett smiley Az nem piskóta! röhögő smiley

válasz erre

Tommy

7 éve, 1 hónapja és 23 napja

Kár hogy nálunk nincs ilyen, megnéznék egyet.

válasz erre

fighterlaci

7 éve, 1 hónapja és 23 napja

Miért nem fogtok róla beszámolni? meglepett smiley

válasz erre

Hentes

7 éve, 1 hónapja és 23 napja

Szerintem a magyar fejlesztői piac még nagyobb...

válasz erre

Direktor

7 éve, 1 hónapja és 23 napja

Nálunk is elférne egy ilyen.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljarDAVE profilja