Demigod: Demó érkezett

2009. július 31.
3.1751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Gas Powered Games által összerakott Demigod-ot nem lehetne egy rossz alkotásnak nevezni, hiszen megjelenése mindenképpen jó időben volt, a játékosok is örültek neki, hiszen régen kaptak egy ilyen szintű területfoglalós RTS játékot, amelyben fellelhető még egy elég erős RPG vonulat is.

Természetesen a Demigod-nak megvoltak a saját hibái, amiket a fejlesztők próbálnak javítani, és ugyan hiába sikerült a szaksajtó szerint is jól a produktum, csak nem hozott akkora sikereket, mint amekkorát várt tőlük a Gas Powered Games csapata. Talán elsősorban ezért, de a mai napon világra hozták a játék demonstrációs anyagát, hátha egy kicsivel több rajongót sikerül elvarázsolniuk alkotásukkal.

Egy kicsit alátámasztva a szaksajtó pozitív véleményét, érdemes átnézni a Metacritic mérlegét, hiszen nem kevesebb, mint ötven kritika alapján a játék pontszáma 100/76-os arányon állt meg, amely teljes mértékben pozitívnak nevezhető. Ugyanitt egyébiránt 127 rajongó szavazata alapján 8/10-es értékelése van a játéknak, tehát csak egy hajszálnyival jobb, mint a sajtó véleménye által kialakult eredmény. Éppen ezért, nem lehetne sikertelennek nevezni a Demigod-ot, és talán a fejlesztők is azért hozták nyilvánosságra éppen ma, a játék megjelenése után jóval, a játszható demót, mert minél szélesebb réteggel szeretnék megismertetni, hogy mit is sikerült letenniük arra a bizonyos asztalra.

Ha te magad is eleddig gondban voltál azzal, hogy megvedd-e a játékot, avagy sem, akkor most érkezett el a döntő pillanat, ugyanis ha az alábbi linkre kattintasz, akkor le tudod tölteni a Demigod kipróbálható verzióját, utána pedig egyetlen kérdőjel sem maradhat előtted, maximum az, hogy melyik játékbolt van legközelebb az otthonodhoz...

Demigod demó
1 hozzászólás

Shade

15 éve, 11 hónapja és 6 napja

Még nem is halottam eről a játékról. De olyan stratégiai kinézete van.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profiljaKisember001 profilja