Dell: A válság őket sem kerülte el

2009. március 02.
1.7891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Dell informatikai óriáscégről már a válság kirobbanása előtt is rengeteget hallottunk, főleg a tavaly nyár-ősz ciklusban.

Akkor elég rossz passzban voltak, a termékeik iránt való kereslet csökkenését pedig azzal indokolták, hogy túl nagy számban érkezett konkurencia a piacra, akik olcsóbb termékeikkel (melyek nem hozhatóak párhuzamba a minőség fogalmával) nagyobb profitra tudnak szert tenni, mint ők. A téli ciklust, és a válság kirobbanását csendben élte meg a Dell, most viszont napvilágra hozták súlyos problémáikat.

A hivatalos pénzügyi jelentések alapján a cég majdnem 50%-os visszaeséssel számol, ami óriási összegeket takar. Viszonyításként, a tavalyi év január végén majdnem 700 millió dolláros bevételt könyveltek el, ami az idei év januárjában alig haladta meg a 350 millió dollárt.

A Dell igazgatója elárulta, hogy minden technológiai reformot, újításokat, fejlesztéseket leállítanak egészen addig, amíg a válság enyhülését nem tapasztalják. Ugyan a nyilatkozat erre nem tért ki, de ha leállnak a fejlesztések, és a hozzájuk kapcsolódó dolgok, valószínűleg újabb munkanélküliek fognak megjelenni a világpiacon. Kívánjuk a legjobbakat.

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja