December 9-én jelenthetik be hivatalosan a PSPhone-t?

2010. november 26.
1.5791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár egyes sajtóorgánumok már korábban biztos információkként hozták le azokat a pletykákat, miszerint a Sony egy PlayStation telefon piacra dobását tervezi, a helyzet az, hogy hivatalos álláspont továbbra sincs a témában, csak egy nagy halom szóbeszéd, amelyek arra engednek következtetni, hogy a japánok valóban terveznek valamit.

Legfrissebb információink szerint ráadásul alig két héten belül hivatalosan is bejelenthetik a PSPhone névre keresztelt PlayStation telefont, erre utal legalábbis több forrás is.

A francia Nowereelse magazin például saját bevallása szerint egy olyan meghívót kapott a Sony csapatától, amelyen az állt, hogy december 9-én az elmúlt tíz év legjobban várt eseményére várják a kedves újságírókat. Ezt a tényt kívánta megerősíteni a MobileCrunch csapata is, akik már az első részleteket is tudni vélik a telefonról, amelynek állításuk szerint ugyanolyan kijelzője lesz, mint az Apple iPhone-jának, megjelenésére pedig valamikor jövő februárban lehet számítani. Hogy a fentiekből mi az igazság, azt december 9-én megtudjuk!
3 hozzászólás

marco

13 éve, 7 hónapja és 3 napja

Azóta a helyzet természetesen változottmosolygó smiley

http://www.gamechannel.hu/cikk/hardverzona/sony_ericsson_xperia_play

válasz erre

marco

14 éve, 6 hónapja és 20 napja

Sajnos a magyar Sony ilyesmit nem küldött.szomorú smiley pedig nagy örömmel zúztam volna a kis masinát!mosolygó smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 6 hónapja és 20 napja

ILYEN KELL!O.O

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja