December 13-án érkezik a Vaják - A megvetés ideje

2013. december 04.
2.6621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A PlayON! munkatársai nemrégiben egy hivatalos közleményben hozták a tudomásunkra, hogy december 13-án érkezik meg a hazai könyvesboltok polcaira a legújabb Vaják-könyv, ami A megvetés ideje címre hallgat.

A kiadó szerint a könyvben folytatódik Geralt és Ciri kalandos története, és érdekesség, hogy a korábbi, játékokhoz kötődő koncepciós rajzok helyett ezúttal egy igazai magyar művész, Dányi István készített borítót a kiadványhoz.

A kiadó sajtóközleményében a következő sorokat olvashattuk a műről:
A háború előszele már mindenütt érezhető: az utakat másfajúak renegát csapatai tartják rettegésben, a városok utcáin rejtélyes halálesetek történnek. A királyok nem bíznak többé a varázslókban, akik azt képzelik, varázshatalmuk feljogosítja őket, hogy beleártsák magukat a politikába. Némelyikük a szabad országok javáért cselekszik, mások önös érdekből, de a varázslók álságos mosolya és felszínes csevegése mögött sorsdöntő játszmák zajlanak.

Ríviai Geralt mindig is büszke volt semlegességére. A vaják korábban úgy gondolta, elegendő, hogy a saját sorsáról döntsön... csakhogy akkor még nem kellett mások miatt aggódnia. Egyedül könnyű semlegesnek maradni, de ha egy kislány élete a tét, már nem annyira. Geralt igyekszik mindent megtenni Ciri védelmében.

A kérdés az, hogy ez elég-e.
9 hozzászólás

Oturan

10 éve, 10 hónapja és 18 napja

Kedvenc könyvem!röhögő smiley

válasz erre

mnorbi

11 éve, 1 hónapja és 10 napja

fantis6 írta:
jó lesz, egy könyvet már olvastam a sorozatból,bejött
Én még csak az első kettőt olvastam, és már be is szereztem a másik két részt is! Nagy kedvencem a játék is! Az egész univerzum magával ragadó!

válasz erre

fantis6

11 éve, 1 hónapja és 10 napja

jó lesz, egy könyvet már olvastam a sorozatból,bejött

válasz erre

lycanritter

11 éve, 3 hónapja és 7 napja

Még én sem olvastam egy könyvet sem, a játék 1. és 2. részével játszottam, a 3. részét is kíváncsian várom. Szerintem a könyvek is jók lehetnek, majd nyáron kiderül. Azt a néhány ezer forintot megéri

válasz erre

DaNyEE

11 éve, 3 hónapja és 7 napja

Az életben nem olvastam egy kötetét sem. De szerintem teszek vele egy próbát! röhögő smiley

válasz erre

LolZ

11 éve, 3 hónapja és 7 napja

Borító nagyon tetszik!A könyv meg nagyon komoly lesz! röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 3 hónapja és 7 napja

Engem kevésbé izgat, de van egy nagy Witcher b*zi barátom, ő biztos rácuppan a könyvre röhögő smiley

válasz erre

Thensy

11 éve, 3 hónapja és 8 napja

Alig várom, hogy kezeim közé kaparintsam ezt is!röhögő smiley Az előző Vaják könyveket is imádtam, egyszerűen imádom Geralt történetét.menő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 8 napja

Biztos király lesz mint eddig mindegyik Vaják könyv!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaBotyi profiljamarco profiljaGargameth profiljamarco profilja