Death Rally: Ingyen letölthető a teljes játék

2009. október 20.
6.6651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Október első napjaiban ütötte fel a fejét a pletyka a játékvilágban, miszerint a mára kultikus jelzőt kivívott Death Rally nevű autóverseny játékot a Remedy brigádja ismét feléleszti, hiszen 1996, mikor is megjelent a program, nem éppen tegnap volt, így egy remake éppen időben érkezne.

A szóbeszéd apropóját nem más, mint az adta, hogy a cég ismét bejegyeztette a Death Rally nevet, mint számítógépes játékot, ez alapján pedig szinte egyértelműen arra gondoltunk, hogy jön a feltámadás, jön ismét a Death Rally.

De nem, a Remedy brigádjának más tervei voltak a név bejegyzéssel, hiszen a mai napon inkább ingyenesen elérhetővé tették a játék teljes verzióját, aminek hála bárki ingyen és bérmentve töltheti a programot. A legjobb mégsem ez az egészben, hanem kétség kívül a múlt megismerése, ugyanis a Death Rally egy klasszikus, a maga idejében hatalmas rajongótábora volt, és bár lehet, hogy felső nézetes, aminek hála a mai fiatalság nagy többsége ki fogja nevetni, de játékélményében még mindig kenterbe veri a legtöbb ma megjelenő videojátékot.

Ha szeretnéd saját szemeddel is megnézni, hogy mivel játszottunk 13 évvel ezelőtt, akkor az alábbi linkek közül a szimpatikusabbra kattintva, magad is letöltheted a közel 50 MB-ot foglaló alkotást. Irány játszani!

Death Rally (Remedy)


Death Rally (Filefront)
1 hozzászólás

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 16 napja

****

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja