Dead Island: Minden bizonnyal a Deep Silver adja ki

2010. április 25.
4.9501
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A beszédes nevű Dead Islandról legutóbb 2009 júliusában hallhattunk, amikor is a fejlesztők megerősítették, hogy továbbra is készül(get) a játék.

Azóta se kép, se hang, amely már csak azért is csalódás, mivel éppen a zombis témájú alkotások reneszánszát éljük. A Techland munkásai - ugyanis ők állnak eme gyöngyszem hátterében - közben befejezték a remekre sikeredett Call of Juarez: Bound in Bloodot, pár nappal ezelőtt pedig felfedték, hogy a Deep Silver égisze alatt belevágtak egy új projektbe, a quados-motorbiciklis Nail'd-be. Azaz cseppet sem unatkoznak, és akkor a közvélemény által szinte teljesen elfeledett Dead Island munkálatait még nem is számítottuk.

A tavalyi jelentésükben a srácok azt is elcsicseregték, hogy megállapodtak egy kiadóval, amely majd jól ki fogja adni a produktumot, amint eljött az ideje. A legtöbben akkor még a Ubisoftra tippeltek, hiszen a két Call of Juarez is ő logójukkal ellátva indult hódító útjára. A német PC Games jelenlegi értesülései szerint azonban végül nem a francia stúdió, hanem a német Deep Silver lett a befutó a zombikkal dúsított szigetért futó versenyben. Ez már csak azért is valószínűnek látszik, mert a fentebb említett Nail'd-et is ők fogják világra segíteni.

A Dead Island főszereplője Mike Jennings, aki kedvesével éppen egy eszményi szigeten készül vakációzni. Gépük azonban lezuhan egy elhagyatott, zombikkal megtömött földdarabon, az asszony eltűnik, a felbőszült férjnek pedig minden tudását latba kell vetnie, hogy életben maradjon, és ráakadjon (a reményei szerint még emberi) feleségére. Az alkotás nagy szabadságot ígér, méghozzá FPS játékmenetbe öntve. Utóbbi nem teljesen fedi a valóságot, mivel a körülöttünk található összes tárgyat felhasználhatjuk fegyverként, így bőven lesz részünk közelharcban is. Megjelenési dátuma ismeretlen, PC-re és Xbox 360-ra mindenképpen, PS3-ra talán érkezik.
Dead Islandról legutóbb 2009 júliusában hallhattunk, amikor is a fejlesztők megerősítették, hogy továbbra is készül(get) a játék.'>
6 hozzászólás

richie8

11 éve, 6 hónapja és 10 napja

El lehetett vele szórakozni, elég betegre sikerült röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 3 napja

HÁT A JOBB JÁTÉKOKhoz idö kell a jo kis zombisokhoz föleg.....mivel én nagyot csalodtam a 4for DEAD ben ettöl remélem a boldogulást .....És remélem nem követik el az agyaggalamb effektusu hibát.... bár ha közelharcrendszer elég fejlett lesz ha minden tárgyat fel lehet használni a gyilokhoz.....röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 14 napja

hat azert mar bele huzhatnanak 1 kicsit talan mar 2 éve hogy elkezdtek é még most sincs semmi

válasz erre

Lac

15 éve, 1 hónapja és 18 napja

Shade írta:
Ez a játék a kép alapján mondom, már úgy pár éve láttam először, hogy majd lesz vagy van, nememlékszek és most mégsem jelent még meg? Nem vágom.Vagy van előző része?
Nincs első rész, ez még mindig az a játék. Nem tegnap kezdték fejleszteni...:/

válasz erre

Shade

15 éve, 1 hónapja és 18 napja

Ez a játék a kép alapján mondom, már úgy pár éve láttam először, hogy majd lesz vagy van, nememlékszek és most mégsem jelent még meg? Nem vágom.Vagy van előző része?

válasz erre

Lac

15 éve, 1 hónapja és 18 napja

Azt hittem dobva lett a projekt... had ne kelljen kifejtenem, mekkora öröm ez a hír nekemröhögő smiley

válasz erre
Dead Island
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja