Datálva a 2010-es E3

2009. június 04.
1.8081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Minden csoda három napig tart, szokták volt mondani a bölcsek és milyen igazuk van, korrekt a meglátás.

Az E3 is csupán három napig tartott, de zsurnaliszta oldalról néha még ez is egy örökkévalóságnak tűnhet és persze az E3 kapuinak zárultával sem ér véget az őrület. Nyár végén Kölnbe látogatunk a GamesCon-ra (korábban Games Convention), közben vagonnyi kisebb összeröffenésre, és persze lesz még nekünk egy őszi Tokyo Game Show-nk is.

Az idei, "nagy" E3 sikeres volt, hiszen 41,000 résztvevő érkezett, 78 országból és 216 kiállító villogtatta portékáit a los angeles-i Convention Center flaszterján. A rendezvény szervezője, az ESA (Entertainment Software Association) már kitűzte a következő évben is megrendezésre kerülő expó idejét, amely két héttel később veszi kezdetét az ideihez képest, azaz június 15.-e és 17.-e között bonyolítják majd a gamer-zsúrt. Ne csüggedjetek, bár a kapuk hamarosan bezáródnak, számtalan újdonsággal jelentkezünk még onnan az elkövetkezendő napokban. Tartsatok továbbra is velünk.


Datálva a 2010-es E3 - 2. kép

nincs még hozzászólás

 
Minden hír, videó és cikk
E3 2009
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja