Dark Void: Átröppent a jövő esztendőre

2009. augusztus 19.
1.6041
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Capcom hivatalos közleményben adta tudtunkra, hogy bármennyire is vártuk az egyedi koncepcióval megáldott Dark Void címen ismert játékukat, az sajnos az idei esztendőben már biztosan nem fog megérkezni.

A karácsonyi nagy hajtást és kavarodást megkerülve, alkotásuk új időpontjának egészen pontosan 2010 január 15-ét tűzték ki Európában, míg Amerikát már három nappal korábban, azaz január 12-én célba veszik a Dark Void PC-s, Xbox 360-as és PlayStation 3-as példányai.

A játékról azt érdemes tudni, hogy főhősünk egy olyan pilóta lesz, aki szerencsétlenségére éppen a Bermuda Háromszögben zuhan le, ami mögött egy másik, párhuzamos dimenzió létezik, méghozzá olyan alakokkal, akik nem szívesen fogadják a betolakodókat, sőt, még a rendes dimenzióban élő embertestvéreinket sem szeretnék élve látni. Ezt természetesen nem hagyhatjuk, és egy jatpack-kel a hátunkon szembeszállunk az ellenséggel. A nagy csatára pedig akkor a friss információink szerint 2010 januárjáig kell várnunk, legyünk türelemmel!
Dark Void címen ismert játékukat, az sajnos az idei esztendőben már biztosan nem fog megérkezni.'>
nincs még hozzászólás

Dark Void
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2009
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profiljaKisember001 profilja