Curiosity: What's Inside the Cube címre hallgat mostantól a Curiosity

2012. augusztus 25.
2.0021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Alig néhány órával ezelőtt számoltunk be nektek arról, hogy a Fable-sorozat legendás megalkotója, a Lionheadtől váratlanul és gyorsan távozott Peter Molyneux nevéhez köthető Curiosity című videojáték a NASA hasonló névre hallgató Mars-járója miatt nem jelenhet meg a közeljövőben ezzel a névvel.

Hogy emiatt kellett-e elcsúsztatni egy kicsivel korábban a projekt megjelenését, azt egyelőre még mindig nem közölte velünk a 22 Cans csapata, azt azonban a mai napon elárulták, hogy megvan végre a projekt új elnevezése.

Peter Molyneux és csapata nem igen erőltette meg magát az incidens ellenére sem, hiszen a Curiosity cím továbbra is maradt, de kiegészült egy alcímmel, így már az űrközpont sem köthet bele a jövőben a megjelenésbe.

Molyneux mester alkotását emiatt a jövőben Curiosity: What's Inside the Cube címen kell keresniük a rajongóknak, méghozzá a korábbi terveknek megfelelően valamikor a jövő hónaptól, a játék megjelenése ugyanis iOS rendszerekre és Androidra is szeptember magasságában jelenhet meg, de PC-s premierről is szó esett már a múltban.
ezzel a névvel.'>
10 hozzászólás

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 26 napja

Én is kb. Érdekel ez a játék. Jó nagy felhajtást csináltak ezzel neki.mosolygó smiley

válasz erre

darkomen

12 éve, 7 hónapja és 26 napja

Engem már úgy felcsigáztak vele, hogy mi lehet a kockában.
Mát tűkön ülök izgalmamban.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 26 napja

Pofás gammának ígérkezik.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

Na hát ezt megoldottákmosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

Raiden írta:
Kíváncsi vagyok mennyi időbe került megoldani ezt a kérdést.röhögő smiley
Szerintem már megoldották.mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

Kíváncsi vagyok mennyi időbe került megoldani ezt a kérdést.röhögő smiley

válasz erre

mrxten

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

marco írta:
Lényeg az volt hogy valami minimális változtatás legyen...
jó figyelemfelkeltés volt mindkét fél részéről

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

A lényeg úgyis maga a játék.mosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

Vendég írta:
Hát nem sokat variáltak rajtaröhögő smiley
Lényeg az volt hogy valami minimális változtatás legyen...

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 27 napja

Hát nem sokat variáltak rajtaröhögő smiley

válasz erre
Curiosity: What's Inside the Cube
nincs ár
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja