Csúszik a Call of Duty: Modern Warfare negyedik szezonja az amerikai helyzet miatt

2020. június 02.
6.5161
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Egymásután igyekeznek a játékstúdiók szolidaritásukat kifejezni az amerikai zavargásokkal és tüntetésekkel, most pedig az Activision is beáll ebbe a sorba, lévén bejelentették a Call of Duty: Modern Warfare következő szezonjának halasztását.

Ugyanazzal indokolták a döntést, amivel nagyjából most mindent halasztanak, miszerint ennek nem most van az ideje - ezzel utalva a zavargások okozta nyugtalanságra. Hozzátették azt is, hogy most sokkal inkább az egyenlőség melletti kiállásnak és az igazság hangoztatásának van itt az ideje.

Egyelőre még nem tudni, mikor rajtol a negyedik évad, ergo lehet, hogy néhány napos halasztásról van szó, valamint az is benne van a pakliban, hogy még jó néhány hétig várnia kell a rajongóknak a frissítésre.

4 hozzászólás

Tommy

3 hónapja, 3 hete és 4 napja

rDAVE írta:
Nem értem miként segít az, hogy nem adják ki a szezont, amúgy sem éppen Amerikában él a játékosok többsége. A narancsbohóc és támogatói sem éppen a szimpátiájukat fejezik ki. Aki eddig nem volt együttérző, azt végképp elveszítik azzal, ha bosszantják. Egyébként rasszizmus mindenhol van és minden rasszból előjön, de tudom, ha Amerikában történik az ezerszer rosszabb, mintha a csórókkal valami fos országban...
A játék üzeneteket dob fel, szóval simán bele lehetett volna írni valami támogató üzenetet a halasztás helyett... Jah, meg a nagy együttérzés közben kezdjék el rendesen szűrni a rasszista felhasználóneveket a COD-ban, mer' az nem az erősségük.
+1! Abszolút igazad van.

válasz erre

VaPe

3 hónapja, 3 hete és 4 napja

Hát ez azért elég gáz.

válasz erre

Ronalddo

3 hónapja, 3 hete és 4 napja

Most ez lesz az új mumus amire mindent rá lehet fogni?

válasz erre

rDAVE

3 hónapja, 3 hete és 4 napja

Nem értem miként segít az, hogy nem adják ki a szezont, amúgy sem éppen Amerikában él a játékosok többsége. A narancsbohóc és támogatói sem éppen a szimpátiájukat fejezik ki. Aki eddig nem volt együttérző, azt végképp elveszítik azzal, ha bosszantják. Egyébként rasszizmus mindenhol van és minden rasszból előjön, de tudom, ha Amerikában történik az ezerszer rosszabb, mintha a csórókkal valami fos országban...
A játék üzeneteket dob fel, szóval simán bele lehetett volna írni valami támogató üzenetet a halasztás helyett... Jah, meg a nagy együttérzés közben kezdjék el rendesen szűrni a rasszista felhasználóneveket a COD-ban, mer' az nem az erősségük.

válasz erre
Call of Duty: Modern Warfare
16.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaImperator profilja