Csáklyát és BMX-bringát hozott a Ring of Elysium második szezonja

2019. január 21.
1.5851
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Vélhetőleg senki nem hitte, hogy a PUBG, a Fortnite és a Call of Duty: Black Ops 4 után még valaki tud nagyot gurítani battle royale téren, majd jött a Tencent a Ring of Elysiummal, és kapásból befurakodott a legjobbak közé.

A sokkal jobban optimalizált, egyesek szerint még a PUBG-nál is mókásabb alkotás teljesen ingyenesen letölthető Steamről, melyben el is rajtolt a második szezon, ami egyrészt BMX-bringákkal töltötte fel a játékot, így ha épp nincs kéznél egy járgány, akkor mindig felpattanhatunk a jó öreg kétkerekűre.

Érkezett egy csáklya is, amivel látványosabb szlalomozást lehet az épületek között lerendezni, mint egy Titanfallban vagy Attack on Titanben, viszont egy új térképet is köszönthetünk, hiszen az eddig csak az ázsiai felhasználók számára elérhető Europa-pálya most már nálunk is pörgethető.

Ezenfelül új fegyverek is jöttek, nevezetesen az MG4 és a PKM gépfegyverek, vízalatti járművet is kaptunk, továbbá pedig a dinamikus időjárást is fejlesztették, ezáltal egy komolyabb esőzésből szépen fokozatosan fogunk átmenni például napsütésbe vagy egy szédületes mértékű viharba.
2 hozzászólás

petrovicsz

9 hónapja, 2 hete és 4 napja

Free? Már pattintom is!

válasz erre

Ronalddo

9 hónapja, 2 hete és 4 napja

Hát ezt ki kell próbálnom. Pedig nem szeretem a Battle royalet...

válasz erre
Ring of Elysium
nincs ár
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljarDAVE profiljaStarjumper profiljatotyak profiljagery1113 profiljaWickedSick profiljamarco profiljaImperator profilja