Csak PlayStation 4-re jelenhet meg az Uncharted 4?

2012. január 02.
2.4321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az International Business Times legfrissebb értesülései szerint a Sony és a Naughty Dog már nem tervez több Uncharted játékot a kurrens konzolgenerációra, magyarán a PlayStation 3-ra.

Az információt természetesen egyelőre még egyik fél sem erősítette meg, így a történet nem több masszív pletykánál, de az említett magazin biztos forrásokra hivatkozik a fentiekkel kapcsolatban, így biztosra vélik a PlayStation 4 konzol, illetőleg az Uncharted 4 meglétét.

Elmondásuk szerint a Sony 2013-ra vagy 2014-re tervezi legújabb masinájuk megjelenését - időben meglehetősen közel az Xbox 720-hoz -, Nathan Drake legújabb kalandjai pedig olyan kezdő- és egyben húzócím lenne a gépezet számára, mint a Microsoft legújabb masinájának a Halo 4.

A fenti információk nem tűnnek lehetetlen elgondolásnak, hiszen időszerű lenne a generációváltásról beszélgetnünk, ugyanakkor tekintsünk egyszerű mendemondaként az információkra mindaddig, amíg a Sony meg nem erősíti efféle szándékait.
6 hozzászólás

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 8 napja

Vendég írta:
Letolthetem
Te ********* hülye vagy

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 8 napja

Letolthetem

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 8 napja

Szerintem is elképzelhető hiszen ez az egyik legnagyobb húzócím!

válasz erre

Braddock

13 éve, 4 hónapja és 8 napja

Nagyon is elképzelhető hogy ezzel akarnak majd berobbanni!

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 8 napja

ez nem is kerdes tuti hogy a ps4el jon

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 8 napja

Ebben lehet valami. Végülis ha egy év amíg jön a gép, akkor ez teljesen reális

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja