Csak PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra érhetjük majd el a Battlefield 4 Battlescreent

2013. augusztus 06.
1.7451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Jesper Nielsen, avagy a DICE és a Battlelog producere az Engadget magazinnak megerősítette, hogy a Battlefield 4 szolgáltatása, avagy a tableteket, okostelefonokat és második monitorokat kiegészítő képernyőként alkalmazó Battlescreen csak és kizárólag PC-re, valamint next-gen konzolokra lesz elérhető.

A döntés hátterében - aminek köszönhetően a PlayStation 3-as és Xbox 360-as rajongók elesnek az opciótól - az áll, hogy a Battlelog egy erőteljesen web-központú rendszer, így a next-gen konzolokon sokkal nagyobb létjogosultsága van, nem mellesleg pedig a fejlesztőknek maguknak is egyszerűbb ezekkel dolgozni, hiszen egy frissítés közzétételéhez például elegendő lesz csak megmozdítaniuk a kisujjukat.

Szintén a next-gen masinák kiváltsága lesz egyébiránt, hogy a rajongók egy QR-kód segítségével is bejelentkezhetnek már a rendszerbe, Nielsen szerint ugyanis a Battlefield 3-mal kapcsolatban rengeteg olyan esetről tudnak, hogy az adott játékos elfelejtette jelszavát és soha többé nem is tért vissza a Battlelogra.
Battlefield 4 szolgáltatása, avagy a tableteket, okostelefonokat és második monitorokat kiegészítő képernyőként alkalmazó Battlescreen csak és kizárólag PC-re, valamint next-gen konzolokra lesz elérhető.'>
5 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 15 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Tessék újraolvasni a cikket(vagy a címet), semmi PC exkluzív dolog nincs itt.

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Marduk írta:
Akkor a PC-sek jártak a legjobban.
Mindig a Pc-sek járnak a legjobban, ha az adott remekmű nem egy konzol exkluzív röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Őszintén szólva kétlem, hogy a játékosoknak annyira hiányozni fog ez a rendszer, szóval semmit nem veszít, aki kimarad. Még akik megkapják, azok közül is sokan nem fogják használni.

válasz erre

Marduk

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Akkor a PC-sek jártak a legjobban.

válasz erre
Battlefield 4
1.299 Ft-tól
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja