Csak jövő januárban jön a DMC, de PC-s verzió is lesz

2012. május 22.
1.5491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy kicsit még korán ugyan, de helyi idő szerint az éjszakai órákban a Capcom hivatalosan is bejelentette a legújabb Devil May Cry videojáték, avagy a DMC nyugati premierjének időpontját.
 

Ennek köszönhetően az alkotás várhatóan egy és ugyanazon a napon, január 15-én fog megjelenni Európában és a tengerentúlon egyaránt, sőt mi több, a Ninja Theory által fejlesztett alkotás a legfrissebb információk szerint nem csak konzolokra, hanem PC-kre is napvilágot láthat.

A PC-s átiratot szintén a Capcom jelentette be, magyarán teljes mértékben hivatalos információról beszélhetünk ebben az esetben és bár sajnos a számítógépes átiratok nem jelenhetnek meg egy időben a konzolosokkal, a tervek szerint valamikor 2013 végén azok is a boltok polcaira kerülhetnek.

A Capcom bejelentette továbbá, hogy az angol nyelv mellett francia, német, spanyol és olasz szinkron is lesz a játékban, a feliratok között pedig lengyelt, hollandot, oroszt és brazil portugált találhatunk majd. Egy magyar lokalizációnak is tudtunk volna örülni!
2 hozzászólás

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 16 napja

Erre ez egyszerre megjelenésre azért kíváncsi leszek...

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 16 napja

Nem is olyan rossz hír, bár szerintem lesz ez még csúsztatva nem egyszer.

válasz erre
DmC: Devil May Cry
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások