Csak Amerikában már 15 millió Nintendo 3DS fogyott

2015. június 12.
1.7771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Főként az NPD legfrissebb adatainak nyilvánosságra kerülése után a Nintendo előhozakodott legfrissebb eladási adataival, amiből kiderült néhány érdekesség.

Többek között például az, hogy a 2011-es megjelenés óta, tehát alig négy év leforgása alatt 15 millió Nintendo 3DS fogyott már el Amerika földjén, ami mellett természetesen a videojátékok is nagyon jól teljesítettek ebben az időintervallumban.

Az utóbbi években ugyanis több mint 2 millió példányt adott el csak a kontinensen a Nintendo olyan címekből, mint a Super Mario 3D Land, a Pokemon X, a Pokemon Y, a Mario Kart 7 vagy a Super Smash Bros. A Nintendo konzoljai egyébiránt már 1985 óta vannak jelen az amerikai piacon, és ebben a harminc évben már közel 270 milliót adtak el az egyes generációkból a rajongónak.
3 hozzászólás

nefaria

9 éve, 5 hónapja és 19 napja

Első körös vevő voltam. mosolygó smiley Persze itthon, nem USAban.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 7 hónapja és 14 napja

Legalább a Nintendo kézi konzolja még nem halott úgy (bár ha jobban odafigyelnének a WiiU-ra szerintem az is ütős lehetne, de nem teszik!).

válasz erre

totyak

9 éve, 7 hónapja és 14 napja

Az egész szép mennyiség. És ez csak Amerika.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja