Csak egy hajszálon múlt, hogy a Borderlands fejlesztői készítsék el a Halo 4-et

2019. február 26.
4.3531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepő részletek derültek ki a Halo-sorozat múltjáról, mely igencsak nagy válságba került, amikor a Bungie úgy döntött, hogy szakít a szériával és ezzel együtt a Microsofttal is.

Bonnie Ross, a 343 Industries vezére emlékezett vissza azokra az időkre, amikor elmondása szerint két út állt a redmondi óriás előtt: az egyik, hogy összehoznak egy új belsős csapatot kifejezetten Master Chief történetéhez, míg a másik, hogy egy már létező és jól működő külsős stúdió kezébe adják a projektet.

Bonnie szerint a Microsoft elsőként utóbbit szerette volna megvalósítani, ehhez pedig ki is nézték maguknak a Borderlands fejlesztőiként elhíresült Gearbox csapatát - akik korábban egyébként már segítették a Halo-sorozat munkálatait -, vagyis csak egy hajszál választott el minket attól, hogy a Halo 4 végül egy egészen más megközelítésű alkotás legyen.

Végül azonban a redmondi óriás visszalépett a külsős stúdió bevonásának ötletétől, és úgy határoztak, hogy összehozzák a 343 Industries-t, akik azóta is töretlenül szállítják az újabb epizódokat.
5 hozzászólás

totyak

5 éve, 6 hónapja és 9 napja

Igazából fogalmunk sincs, hogy a Gearbox mit hozott volna össze, így nem nagyon lehet mihez hasonlítani. Valószínűleg, aki imádja a sorozatot, annak így jó, ahogy van.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 6 hónapja és 9 napja

Szerintem ez most már tök mindegy.
Nem ők kapták és ennyi! Lehet jobb lett volna lehet rosszabb. Szerintem kár ezen kattogni.

válasz erre

muki

5 éve, 6 hónapja és 9 napja

Lehet nagy falat lett volna nekik.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 6 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

WickedSick

5 éve, 6 hónapja és 9 napja

Egyáltalán nem végez rossz munkát a 343, sőt. Csak a Halo akkora brand lett a Bungie égisze alatt, hogy mindenki ugyanazt várja, mint anno. A Halo 4 kifejezetten jó játék volt, az 5 sem volt rossz, bár tény, hogy gyengébb, mint a korábbi részek. Valóban köröket vert a Bungie-s korszak szülöttei a mostaniakra, de nem lehet mindig ugyanazzal a recepttel haknizni, az Infinite-tel pedig remélhetőleg szépen lezárják a Reclaimer trilógiát.

A Gearbox meg... hát nyilván lehetne spekulálni róluk, hogy milyen lenne most a franchise, ha ők terelgetnék, de ez meg a ha nagyanyámnak pénisze lenne, akkor ő lenne a nagyapám esete. Teljesen mindegy most már. Ők csinálják csak a Borderlands-etmosolygó smiley)

Azért titkon remélem még hogy a Reclaimer trilógia után visszavásárolja a Microsoft a Bungie-t, és ha nem is feltétlenül Halo-t, de valami új szériát nekiállni összekalapálni. Nem egyszer sikerült már nekik.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja