Csak Amerikában 2 millió Nintendo Switch fogyott

2017. október 19.
3.3401
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Számításaink szerint világszerte már bőven meg kellett haladnia az 5 milliós példányszámot a Nintendo Switch eladásainak, a konzolgyártó ugyanis bejelentette, hogy csak Amerikában már 2 milliónál tartanak a ténylegesen eladott példányokkal.

A Nintendo ehhez kapcsolódóan nagy örömmel jelentette be, hogy ismét sikerült ezzel az eredménnyel maguk mögé utasítaniuk az összes konzolt szeptemberben, a múlt hónapban ugyanis az NPD adatai alapján megint a Nintendo Switch lett a legkelendőbb játékgép az Egyesült Államokban.

Mindemellett a Nintendo bejelentette, hogy játékaik is igencsak jól fogynak, az NPD listáján ugyanis szeptemberben a hetedik legjobb eladást produkálta a Mario + Rabbids Kingdom Battle, és miközben a The Legend of Zelda: Breath of the Wild még mindig a tizedik, a Mario Kart 8 Deluxe a tizenegyedik helyen áll.
5 hozzászólás

rDAVE

7 éve,

WarriorAutobot írta:
Szép teljesítény!
Japánban meg még több fogy.
Max pár százezerrel, de Japánban 2 millió többnek számít, mint Amerikában, hiszen jelentősen eltér a lakosság száma.

válasz erre

Szép teljesítény!
Japánban meg még több fogy.

válasz erre

Gólem

7 éve,

Nagy gratula nekik, kiválóan pörgetik az új konzolt!

válasz erre

zender

7 éve,

Mondjuk az mág azért nem olyan nagy eredmény, de nagyon szép teljesítmény az tény.

válasz erre

totyak

7 éve,

Mondhatjuk, hogy Nintendonak bejött az élet röhögő smiley Gratula nekik. Őszintén szólva nem gondoltam volna, én bukásra számítottam.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja