Csak a mellékküldetések 150 órányi elfoglaltságot jelentenek a Fallout 76-ban

2018. október 23.
4.3821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Várható volt, hogy az online részleg erősítése miatt a Fallout 76 a tartalom szempontjából igencsak ott lesz a szeren, azonban Jeff Cardinernek, avagy a csapat egyik fejlesztőjének jóvoltából megtudtuk, hogy valóban nagyon eleresztették magukat ezen a téren.

Olyannyira, hogy a Fallout 76 csak a mellékküldetésekkel mintegy 150 órányi elfoglaltságot kínál majd a játékosoknak, amihez hozzávehetjük a főküldetéseket, vagyis ha úgy döntünk, hogy elveszünk a poszt-apokaliptikus kalandokban, akkor hetekig garantáltan a színünket sem látja majd a környezetünk.

Chris Mayer rendező szerint nem lehetne konkrétan meghatározni a Fallout 76 teljes hosszúságát és szavatosságát, hiszen valaki 30-, más pedig 300 órát hoz majd ki belőle, hiszen egyszer élvezhetjük benne a csapatos küzdelmeket, máskor pedig a központi feladatokra fókuszálhatunk egyedül, mert itt valóban nem lesznek határaink. Jól hangzik!
Fallout 76 a tartalom szempontjából igencsak ott lesz a szeren, azonban Jeff Cardinernek, avagy a csapat egyik fejlesztőjének jóvoltából megtudtuk, hogy valóban nagyon eleresztették magukat ezen a téren.'>
3 hozzászólás

VaPe

5 éve, 10 hónapja és 23 napja

Az nagyon keményen hangzik! meglepett smiley

válasz erre

DrThezeus

5 éve, 10 hónapja és 23 napja

Ez valami brutálisan sok tartalomnak tűnik, kíváncsi vagyok, mit sikerül majd kihozni belőle.

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 10 hónapja és 23 napja

Brutálisan masszív tartalom lesz ez! meglepett smiley

válasz erre
Fallout 76
9.499 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja