Csak 2019 elején indulhatnak el a Fallout 76 első live eventjei

2018. december 05.
9.2091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bethesda bejelentette, hogy nem felejtették el korábbi ígéreteiket, miszerint teletömik majd - többek között - live eventekkel a Fallout 76 élményét, erre azonban még várniuk kell a rajongóknak.

Ez nem meglepő, hiszen még mindig elképesztően sok hiba van a játékban, ezáltal éppen a minap jelent meg hozzá az 1.0.2.0 verziószámot kapott frissítés, de a jövő héten is érkezik egy újabb patch, aminek részeként rengeteg hiányzó elem, valamint például a PC-sek számára megannyi új beállítási lehetőség vár, amit aztán december 18-án újabb frissítés követ.

Amint tehát látható, a Bethesda az idei évet maximálisan kihasználja a hibajavítások készítésére, éppen azért az első live eventek megjelenését legkorábban 2019 elejére tervezi a csapat, de ennél konkrétabb részletekkel egyelőre nem szolgáltak még erről.
Fallout 76 élményét, erre azonban még várniuk kell a rajongóknak.'>
2 hozzászólás

movi

5 éve, 10 hónapja és 1 napja

Az nincs! Tökéletesen tisztában voltak azzal, milyen hulladékot adnak ki! Remélem a következő játékuk előrendelésén ez visszaköszön nekik! Megérdemlik!

válasz erre

Mordorer

5 éve, 10 hónapja és 2 napja

Előbb össze is kell szedniük magukat, meg gondolom vissza kell nyerni a játékosok bizalmát.

válasz erre
Fallout 76
9.499 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja