Crysis 3: Ismét a brit eladási listák élén

2013. március 04.
3.6311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár lehet negatív kritikával illetni a Crysis 3-at a rendkívül rövid kampánya és egyéb jellemzői miatt, de a szakma és a rajongók így is nagyon megkedvelték a végeredményt, hiszen a játék már a megjelenés hetében a brit eladási listák élén nyitott.

A mai napon azonban befutottak a legfrissebb brit játékszoftver-eladási toplisták is, amelyek alapján arra következtethetünk, hogy a Crysis 3 sikereit nem csak átmeneti hóbortnak tekinthettük, lévén a Crytek alkotása immáron a második héten is az élre tört.

Próféta kalandjainak ezzel sikerült maga mögé utasítania a FIFA 13-at, de még a szintén frissen megjelent Metal Gear Rising: Revengeance-ot is. Érdekesség egyébiránt, hogy a briteknél még mindig nagy keresettje van a kritikán alulira sikerült Aliens: Colonial Marines-nak, amit úgy tűnik, hogy a szigetországban igencsak szeretnek a fanatikusok, hiszen a legfrissebb lista hetedik helyét szerezte meg.

1. Crysis 3
2. FIFA 13
3. Metal Gear Rising: Revengeance
4. Call of Duty: Black Ops 2
5. Far Cry 3
6. Need for Speed: Most Wanted
7. Aliens: Colonial Marines
8. Dead Space 3
9. Assassin's Creed 3
10. Hitman: Absolution
Crysis 3-at a rendkívül rövid kampánya és egyéb jellemzői miatt, de a szakma és a rajongók így is nagyon megkedvelték a végeredményt, hiszen a játék már a megjelenés hetében a brit eladási listák élén nyitott.'>
6 hozzászólás

Vendég

12 éve, 8 napja

Következő héten már a Tomb Raider csüng az élen!

válasz erre

csirkee

12 éve, 8 napja

Jó is a játék, nem meglepő mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 napja

Náluk az Alien is megy...mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 napja

Xelosz írta:
Tudtam én hogy jó lesz ez már csak egy masina kéne ami elviszi röhögő smiley
PS3-on megy mint a golyómosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 napja

Rendesen tarolt!meglepett smiley

válasz erre

Xelosz

12 éve, 9 napja

Tudtam én hogy jó lesz ez már csak egy masina kéne ami elviszi röhögő smiley

válasz erre
Crysis 3
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja