Creaks címmel mutatkozott be a Machinarium és a Samorost fejlesztőinek új kalandja

2018. október 11.
3.6611
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Amanita Design csapata korunk játékiparának egyik legkülönlegesebb indie brigádja, ami leginkább annak köszönhető, hogy azon kevesek közé tartoznak, akik képesek voltak saját jellegzetességet kialakítani alkotásaik kapcsán.

A csehek minden egyes videojátéka ugyanis rendhagyó megjelenéssel rendelkezik, miközben maximálisan tiszteletben tartja a point and click kalandjátékok hagyományait, és bár most bemutatott, Creaks című alkotásukkal utóbbi nem teljesen lesz igaz, de a melankolikus és egyben rajzfilmes megközelítés érvényes marad.

Ezt pedig az alábbi traileren rögtön szemügyre is vehetjük, lévén mozgás közben is megmutatkozik rajta a Creak, mely egy újabb oldalnézetes kalandjáték lesz az Amanita Design műhelyéből, a rájuk jellemző grafikai sajátosságokkal, de minden eddiginél jelentősebb platformeres éllel, a fejtörők és feladványok főszerepbe állításával.

Ha megtetszik az alábbi felvétel alapján a Creaks, a játék várhatóan jövőre jelenik majd meg PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re.

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

zender

6 éve,

Hangulatos! mosolygó smiley

válasz erre

muki

6 éve,

Tipikus. mosolygó smiley Nagyon jellemző rájuk ez a megjelenés. mosolygó smiley

válasz erre
Creaks
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja