Crazy Taxi, Sonic Adventure és egyéb klasszikusok tartanak az Xbox Live-ra?

2010. április 19.
3.0311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egyelőre semmilyen hivatalos információ nem támasztja alá azt a bejelentést, amit egy Digiex fórumozó hozott nyilvánosságra a mai nap folyamán, miszerint több régi klasszikus látna napvilágot a jövőben az Xbox Live Arcade rendszerén.

Természetesen nem is maga az információ, hanem a felsorolt játékok listája az érdekesebb, a forrás szerint ugyanis olyan régi klasszikusok kerülhetnek elérhetővé a Microsoft konzoljának szolgáltatásán, mint a Crazy Taxi vagy éppen a Sonic Adventure.

A fórumozó néhány nagyon jól sikerült képpel kívánta alátámasztani az információ alapjait, bár ez így ebben a formában még mindig nem hivatalos, sőt, egyes címek láttán erősen kitaláció-bűze van a témának. A fentebb említett alkotások mellett ugyanis a MasterChief nevet viselő fórumozó szerint még olyan régi klasszikusok is felkerülhetnek a rendszerre, mint a Quake, a Quake Arena Arcade, a Metal Slug XX, a Sonic 4, vagy éppen a Raystorm HD. Amíg a Microsoft illetékesei nem erősítik meg az elhangzottakat, kezeljük óvatosan a témát, mindenesetre a bizonyíték ITT, a hivatalos bejelentés pedig reméljük már valamelyik illetékes gépén fogalmazódik.
1 hozzászólás

angol26

10 éve, 2 hónapja és 8 napja

Rengeteget játszottam vele Dreamcasten, de most inkább a GTAIV-ben taxizgatnék, mint ebben. Valahogy egy idő után monotonná válik, annak dacára, hogy izgalmas.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaBotyi profiljamarco profilja