Conan Exiles: Xbox One-on már játszható, de Nintendo Switch-re nem lesz

2017. március 18.
3.6081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Izgalmas részleteket tudott meg a Dualshockers magazin Joel Bylos-tól, a Conan Exiles rendezőjétől a játék portjainak aktuális állapota kapcsán, így kiderült többek között, hogy Xbox One-on egy belsős változat már nagyszerűen játszható.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a Conan Exiles máris kiadható erre a platformra, az továbbra is csak a harmadik negyedévben várható az Xbox Game Preview kínálatába, ami rá is fér a programra, hiszen az irányítással egyelőre még komoly problémák vannak ezen a konzolon.

Az interjúban szóba került továbbá a Nintendo Switch, amiről Bylos elmondta, hogy mennyire szereti - az új Zeldával együtt -, azonban egyelőre még csak szóba sem került a csapat háza táján olyasmi, hogy a Conan Exiles esetleg erre a platformra is megjelenjen.
Conan Exiles rendezőjétől a játék portjainak aktuális állapota kapcsán, így kiderült többek között, hogy Xbox One-on egy belsős változat már nagyszerűen játszható.'>
5 hozzászólás

fighterlaci

7 éve, 8 hónapja és 11 napja

Nem lesz valami nagy eresztés a képek alapján... wtf smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

Gólem írta:
Ez gonosz volt. röhögő smiley
Csak a színtiszta igazat írtam. Sajnos így áll a Switch.

válasz erre

Gólem

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

totyak írta:
Mivel a játék nem kifejezetten szép, így nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Switch-re is megjelenhet.
Ez gonosz volt. röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

A Switch játékosok talán nem is bánják ezt annyira... mosolygó smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

Mivel a játék nem kifejezetten szép, így nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Switch-re is megjelenhet.

válasz erre
Conan Exiles
13.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja