Computex 2013: További újdonságok az Asus standján

2013. június 05.
1.7471
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Amennyiben azt gondolnánk, hogy az Asus Computex 2013-as felhozatala az eddigi újdonságokkal kimerült, hatalmasat tévednénk, ugyanis a gyártó standján feltűnt még többek között a vadiúj MeMO Pad HD 7 tablet, az Asus VivoPC, valamint az Asus VivoMouse.

Ahogy azt már a típusjelzése is sejteti, az Asus MeMO Pad HD 7 személyében egy 7 inches kialakítással megálmodott táblagépet köszönthetünk, ami egy 170 fokos betekintési szöggel rendelkező IPS érintőpanellel gördült le gyártósorról. A kijelző az 1280 X 800 pixeles felbontást kínálja, mögötte pedig egy közelebbről meg nem nevezett, négymagos processzor kapott helyet.

Az Asus MeMO Pad HD 7 változattól függően egy 8 vagy egy 16 GB kapacitású flash meghajtóval érkezik, kamerából pedig egy 1,2M pixeles frontpozicionálású példányt kínál, ami mellé egyes változatok egy 5M pixeles hátlapi megoldást is felvonultatnak. Az újdonság alapváltozata 129 dolláros árcédulával fog megérkezni, a 16 GB-os társa pedig 149 dollár ellenében lesz beszerezhető.

Az Asus VivoPC-ről meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a cég, annyit mindenesetre már tudni az új HTPC-ről, a mérnökök a lehető legteljesebb multimédiás képességekkel vértezték fel, hogy akár a HD minőségű audio- és videofolyamokat is le lehessen játszani a 802.11 ac WiFi kapcsolaton keresztül. A felhozatalból nem hiányzik az USB 3.0-s és és 6 Gb/s-os SATA 3.0 csatlakozási lehetőség sem, amiket még kiegészítettek az Asus Sonic Master audiotechnológiájával is.

Az Asus VivoMouse személyében tulajdonképpen egy touchpad, egy egér, valamint egy PC-s távirányító ötvözéséből született kontrollert köszönthetünk. A gyártó elmondása szerint az újdonsággal még az érintőképernyő nélküli számítógépeken is tökéletesen kiaknázható a Windows 8 érintés alapú vezérlése. A beépített touchpad segítségével természetesen a Windows 8 érintéses gesztusait is minden további nélkül lehet használni, de az Asus VivoMouse emellett a HTPC rendszereknél bevethető akár vezeték nélküli távirányítóként is.

Asus VivoPC

Asus VivoPC



Asus VivoMouse

Asus VivoMouse


4 hozzászólás

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 1 napja

Egér finoman szólva is érdekes...mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 9 hónapja és 1 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 1 napja

A VivoPC se kutya. Nagyon cool a design!

válasz erre

babem

11 éve, 9 hónapja és 1 napja

Huh, ez az egér ....

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
Computex 2013
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja